Pesti Srácok

Több millió eurós drogfogás Németországban, Csehországban és Ausztriában

null

Mintegy nyolc millió euró (2,5 milliárd forint) értékű drogot foglaltak le több hónapig tartónyomozást követően a helyi hatóságok Németországban, Csehországban és Ausztriában, emellett Hollandiában és Csehországban két nagyobb labort számoltak fel, ahol kristályos metamfetamint állítottak elő - közölte szerdán a német rendőrség a Szász-Anhalt tartományi Halle városában.

A rendőrség szerint a több mint 50 tagú, drogelőállítókból, logisztikusokból, csempészekből és kereskedőkből álló hálózat elsősorban a német és osztrák illegális kábítószerpiacot látta el. A kábítószer laborok mindegyike hetente 50 és 100 kilogramm közötti kristályos metamfetamint termelt. Az akciót egy nemzetközi nyomozócsoport vezette a boszniai-albán elkövető csoport ellen.

A nyomozók Németországban, Csehországban és Ausztriában több mint 104 kilogramm kristályos metamfetamint, mintegy három kilogramm kokaint, több mint két kilogramm amfetamint és három kilogramm marihuánát foglaltak le nyolc millió euró értékben az elmúlt kilenc hónapban. A három országban 19 gyanúsítottat vettek őrizetbe..

A nap folyamán egy nagyszabású németországi razzia keretében további nyolc embert vettek őrizetbe. A házkutatások során a rendőrök fegyvereket, több száz lőszert, több ezer euró készpénzt és lopott árut foglaltak le.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI Fotó: outlawpoetry.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.