Pesti Srácok

Császár Előd ügyvédje védi a bekokainozva fának hajtott Curtist

Császár Előd ügyvédje védi a bekokainozva fának hajtott Curtist

Bódult állapotban elkövetett járművezetés miatt emelt vádat az ügyészség Széki Attila, alias Curtis ellen - tudta meg a Bors.

"Ha valaki a szeszes ital fogyasztásából származó alkohol kivételével a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt vezet közúton, az követi el ezt a bűncselekményt, mely alapesetben két évig terjedő szabadságvesztéssel honorálható. Ilyenkor a járművezető általában kábítószert, pszichotrop anyagot, kábító hatású szert, vagy ilyen hatású gyógyszert fogyasztott - mondta dr. Bacsek György ügyvéd. Ha valóban bebizonyosodik, hogy Curtis kábítószert fogyasztott, akkor nemcsak hogy komoly büntetésre számíthat, de feltehetően elterelésen is részt kell vennie, illetve szembe kell néznie a ténnyel, hogy a biztosító nem téríti meg sem az okozott, sem az elszenvedett kárt. A rapper jogosítványát egyébként állítólag már bevonták.

Szerencse a szerencsétlenségben

„A Szentendrei Járási Ügyészség 2016 novemberében bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat. "A bűnügy vádlottja 2016. január 1-jén Budakalászon a Pomázi úton – kokain fogyasztását követően – közlekedett egy személygépkocsival. Ezen az útszakaszon lehajtott az útpadkára és egy villanyoszlopnak ütközött. Személyi sérülés a baleset következtében nem történt, ám a villanyoszlop eltörött” közölte a Bors megkeresésére Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Fő­ügyészség szóvivője, megbízott főügyészségi osztályvezető ügyész. A történtek után egy nappal Curtis a közösségi oldalán adott teljesen más magyarázatot a tettére. Akkor azt írta, bár előző este ivott, kipihenten ült a volán mögé.

PestiSracok facebook image

- írta korábban a rapper, akitől vér- és vizeletmintát is vettek, ekkor derült ki, hogy kábítószert fogyasztott. Az ittas vezetés bódult állapotban vétségért alapesetben két évig terjedő szabadságvesztés szabható ki - mondta el ezzel kapcsolatban dr. Bacsek György ügyvéd. Úgy tudni, Curtis a legjobb helyen kopogtat segítségért. Az ügyben egy kiváló jogász védi, akinek apja bebizonyította, akár az is megúszhatja felfüggesztettel, aki bódult állapotban okoz halálos balesetet. Dr. Zamecsnik Péter védte Császár Elődöt, aki 1998 decemberében bedrogozva okozott halálos balesetet, egy 25 éves rendőr halt meg. Curtist az ügyvéd fia, dr. Zamecsnik Tamás védi.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.