Pesti Srácok

Eltemették Fidel Castrót, az előzetes tervekkel ellentétben szűk körben

Eltemették Fidel Castrót, az előzetes tervekkel ellentétben szűk körben

Eltemették Fidel Castrót: a kubai forradalom 90 évesen elhunyt vezetőjét Santiago de Cuba városában, a Santa Ifigenia temetőben helyezték örök nyugalomra.

A hamvakat vasárnap helyi idő szerint kora reggel szállították át a Forradalom teréről a temetőbe. A három kilométeres szakaszon több ezer gyászoló gyűlt össze, sokan a kubai zászlót lobogtatták, és azt kiáltozták: "Éljen Fidel!". Voltak, akik rázendítettek a kubai himnuszra. A gyászszertartás kezdetét huszonegy ágyúlövés jelezte.

Castrót nagy meglepetésre egy magánjellegű ceremónia keretében temették el, miután kubai tisztségviselők az utolsó pillanatban módosítottak a terveken, és megtiltották az esemény hazai és nemzetközi élő televíziós közvetítését.

PestiSracok facebook image

A szertartáson így csak a családtagok és a meghívott vendégek vettek részt, köztük több latin-amerikai baloldali vezető, úgymint Nicolás Maduro venezuelai, illetve Evo Morales bolíviai elnök, valamint Inácio Lula da Silva és Dilma Rousseff volt brazil államfők. Az Egyesült Államokat Jeffrey DeLaurentis nagykövet és Ben Rhodes nemzetbiztonsági tanácsadó képviselte.

A temetésen Franciaországot képviselő Ségolene Royal környezetvédelmi miniszter elmondta, hogy az "egyszerű szertartáson" "senki sem mondott beszédet".

Az AFP francia hírügynökség egyik fotósa a távolból úgy látta, hogy a ceremónián körülbelül harmincan vehettek részt.

A Santa Ifigenia temetőben nyugszik a kubai történelem számos ismert személyisége - politikusok, költők, üzletemberek -, köztük José Martí költő, író, a Kuba függetlenségéért vívott küzdelem kiemelkedő alakja. Fidel Castro hamvait a Martí-mauzóleum közelében, elhunyt családtagjainak körében helyezték el, alig néhány méterre a Santiago de Cubában található Moncada laktanya elleni sikertelen támadás áldozatainak emlékét őrző mauzóleumtól.

Castróék 1953. július 26-án indítottak támadást a kaszárnya ellen Fulgencio Batista diktátor rezsimjének megdöntése reményében. Bár akkor kudarcot vallottak, a Július 26. Mozgalomnak 1959-ben végül sikerült elűznie a diktátort.

Fidel Castro november 25-én hunyt el. A gyászmenet Fidel Casto hamvaival szerdán indult Havannából és szombaton érkezett meg a Kuba délkeleti szegletében található Santiago de Cubába.

A temetés napján véget ért az országban meghirdetett kilencnapos gyász is.

MTI

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.