Pesti Srácok

Gyulára helyezték a szegedi parkolóbérletek ügyét

null

Elfogultságra hivatkozva Gyulára helyezte át a szegedi parkolóbérletek ügyét a Szegedi Törvényszék. Solymos László MSZP-s alpolgármester, Mózes Ervin címzetes főjegyző, Kalmár Gábor kabinetvezető, és másik három személy többrendbeli, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt áll bíróság elé.

A Gyulai Járásbíróság tárgyalja majd a szegedi parkolóbérletek ügyét – tudta meg a Magyar Idők a Szegedi Ítélőtáblától. Korábban a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség hat embert, közöttük Solymos László (MSZP) alpolgármestert és Mózes Ervin címzetes főjegyzőt vádolta meg hűtlen kezeléssel. A vádirat szerint 2008 és 2012 között ingyenesen és jogellenesen juttatott parkolóbérletekkel okoztak mintegy 40 millió forintos vagyoni hátrányt a városnak, illetve az önkormányzati tulajdonban álló parkolócégnek. Az ügyet elvileg a csongrádi megyeszékhelyen kellene tárgyalni, ám a Szegedi Törvényszék elfogultságot jelentett be, így a Szegedi Ítélőtábla Gyulára helyezte át az ügyet. A Magyar Idők kereste hétfőn a Gyulai Törvényszék sajtóosztályát is, de még nem kaptak választ arra a kérdésre, hogy kitűzték-e már az első tárgyalás időpontját.

Azért indult nyomozás az ügyben, mert 2008 és 2012 között összesen körülbelül 300 ingyenes, egész évre szóló parkolóbérletet osztottak ki Szegeden jogszabályi háttér és felhatalmazás nélkül. A vádirat szerint az önkormányzat részéről évente vezetői értekezleteken döntöttek arról, hogy kik azok az önkormányzattal, illetőleg a polgármesteri hivatallal kapcsolatban álló személyek, akik ingyenes bérletet kaphatnak. A kedvezményezettek között önkormányzati, országgyűlési és európai parlamenti képviselők mellett a polgármesteri hivatal munkatársai, a rendőrség vezetői is ott voltak, de több olyan személy is, akik még érintőlegesen sem hozhatók kapcsolatba a szegedi városházával. Ilyen volt például egy makói képviselő, aki az érintett időszakban az MSZP megyei elnökhelyettese volt, a megyei elnök akkor Botka László szegedi polgármester volt. A nyomozás kezdetén még százmilliós nagyságrendű vagyoni hátrányról volt szó.

PestiSracok facebook image

A vádlottak között az alpolgármester és a főjegyző mellett ott van a polgármesteri kabinet korábbi munkatársa, aki most vezeti a testületet, illetve a Szegedi Közlekedési Kft. két korábbi ügyvezetője, valamint a parkolási üzletág vezetője.

Magyar Idők

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.