Pesti Srácok

Január 8-áig marad Gyárfás az úszó szövetség élén

Január 8-áig marad Gyárfás az úszó szövetség élén

Gyárfás Tamás elnök írásban is benyújtotta lemondását, ugyanakkor január 8-ig, a rendkívüli elnökválasztó közgyűlésig még ellátja feladatait a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) élén.

A MÚSZ tájékoztatása szerint az elnökség szerdai rendkívüli ülésén a tagok döntöttek úgy, hogy Gyárfás - szándékaival ellentétben - ne azonnali hatállyal távozzon a szövetség éléről, hanem maradjon a választásig, ezzel biztosítva az ügyvitel zavartalanságát. A szerdai ülésen az elnökség tagjai közül senki sem jelezte távozási szándékát. A elnökség szavazta szerint a jelölőbizottságba Ugrin Tamás, Fábry György és Pozsgati Tamás ügyvédek kerültek be. Gyárfás Tamás november 30-án az MTI-n keresztül tette közzé szándékát, hogy 23 év után lemond a MÚSZ elnöki tisztségéről. A magyar válogatott ugyanezen a napon utazott Windsorba, a rövidpályás vb-re. Gyárfás Tamás távozásának előzménye, hogy Hosszú Katinka november 15-én több dolgot is kifogásolt és számon kért a szövetségen, egyúttal lemondásra szólította fel az elnököt. Másnap Gyárfás sajtótájékoztatón jelezte, nem kíván lemondani, ugyanakkor mindent megtesz majd, hogy a problémákat megoldják. Még aznap előbb Gyurta Dániel, azután Kapás Boglárka szólalt meg az ügyben, jelezve, hogy "nincs rend" a magyar úszásban. Aznap csatlakozott hozzájuk a többek között Bernek Pétert képviselő cég, majd a Verrasztó testvérek, Dávid és Evelyn, valamint Kozma Dominik jelezték, egyetértenek abban, hogy vannak gondok a sportágban, és a magyar úszósport jövőjét érintő reformokat szorgalmaztak. November 21-én Hosszú Katinka, Gyurta Dániel, Kapás Boglárka, Bernek Péter, Kozma Dominik, Verrasztó Dávid, Verrasztó Evelyn, Financsek Gábor úszók, valamint Czakó Csaba és Shane Tusup edzők közös nyilatkozatban szólították fel Gyárfás Tamás elnököt és szövetség teljes vezetőségét a távozásra. Hosszúék hét pontba foglalták kéréseiket, amelyek között az első egy olyan új vezetőség felállításának igénye, amely "hajlandó a szervezet teljes körű felülvizsgálatára, megújítására".

Forrás: MTI, fotó: musz.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.