Pesti Srácok

Magyarellenes SMS-ekkel kampányolnak a romániai választásokon

null

Feljelentést tesz a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ismeretlen tettes ellen a rendőrségen a választások napján SMS-ben terjedő magyarellenes üzenetek miatt - nyilatkozta Kovács Péter, a szövetség ügyvezető elnöke.

A szövetség vasárnap közleményben számolt be arról, hogy több megyében is olyan SMS-eket küldözgetnek a választópolgároknak, amelyek arra buzdítják a román szavazókat, hogy járuljanak minél nagyobb számban az urnákhoz azért, hogy kiszorítsák a magyarokat a parlamentből. A Tepes gárdája (Vlad Tepes középkori havasalföldi fejedelem) nevében írt üzenetek arra buzdítják a választókat, hogy szavazzanak a szélsőségesen nacionalista Egyesült Románia Pártra (PRU). Kovács Péter elmondta, az RMDSZ jogászai dolgoznak a feljelentés szövegén. Hozzátette, azt kifogásolják, hogy az üzenet küldői megsértették a kampánycsendet és a nacionalista uszítás eszközét használták.

A romániai központi választási iroda által közölt adatok szerint 14 óráig a választók 20,2 százaléka voksolt. Az RMDSZ hírlevele Barna Gergő szociológust idézte, aki szerint az időarányos részvételi arány nagyjából megfelel a négy évvel és a nyolc évvel ezelőttinek. A szociológus ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy az erdélyi szavazási hajlandóság továbbra is elmarad az országos átlagtól. Becslése szerint az erdélyi magyarok szavazókedve a déli órákban jó irányba mozdult el, de a magyarok választási részvétele 14 órakor így is 1,1 százalékkal elmaradt az országos átlagtól.

Forrás: MTI; fotó: 3szek.ro

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.