Pesti Srácok

Oroszország visszavág a diplomatái kitiltásáért

Oroszország visszavág a diplomatái kitiltásáért

Oroszország válaszlépéseket tesz diplomatáinak az Egyesült Államokból történő kiutasítása nyomán - jelentette ki csütörtök este Vlagyimir Dzsabarov, a szövetségi tanács (parlamenti felsőház) külügyi bizottságának alelnöke utalva arra, hogy az intézkedések a moszkvai amerikai nagykövetséget, illetve a konzulátust érintik majd.

Barack Obama amerikai elnök csütörtökön szankciókat bevezetését jelentette be Oroszországgal szemben az állítólagos hackertámadások miatt, ezen kívül 35 orosz diplomatát kiutasítottak az Egyesült Államokból. Értesülések szerint az érintett diplomatáknak 72 két órát adtak az ország elhagyására. Egy névtelenül nyilatkozó magas rangú amerikai tisztségviselő a Reutersnek elmondta: az amerikai hatóságok két, orosz kézben lévő épületet is bezárattak San Franciscóban és Washingtonban , válaszul Oroszországnak a Moszkvában tartózkodó amerikai diplomaták ellen indított "zaklatási kampányára". Helyi idő szerint péntek déltől minden orosz tisztségviselőnek megtiltják a szóban forgó épületekbe való bejutást - tette hozzá. Az amerikai kormányzat ugyanezen a napon az amerikai választásokkal kapcsolatos orosz állítólagos hackertámadások miatt szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben. Az erről szóló rendeletet a tisztségéből januárban távozó, jelenleg Honoluluban tartózkodó Barack Obama hivatalban lévő elnök írta alá. Obama szerint az Oroszország elleni szankciók "szükséges és megfelelő" választ jelentenek Moszkvának arra a törekvésére, hogy "a nemzetközileg elfogadott viselkedési normák semmibe vételével aláássa az amerikai érdekeket". Moszkva tagadja az említett vádakat.

Az amerikai képviselőház elnöke szerint rég esedékesek voltak az orosz szankciók

PestiSracok facebook image

Az Egyesült Államok képviselőházának elnöke szerint Oroszország folyamatosan az amerikai érdekek aláásásán mesterkedik, és az ellenehozott szankciók már régóta esedékesek voltak. A republikánus párti Paul Ryan ugyan kissé megkésettnek mondta a büntetőintézkedések bevezetését, ám hangsúlyozta: ez a megfelelő mód arra, hogy véget érjen Washington a nyolc éve hibás politikája Oroszország irányában. Hozzátette, hogy a hamarosan leköszönő amerikai kormányzat hatástalan külpolitikát folytatott, ami az Egyesült Államokat gyengébbé tette a világ szemében.

Forrás: MTI; Fotó: AP

Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.