Pesti Srácok

Azurák Csaba is a Hír TV-nél köthet ki

null

A TV2 egykori hírigazgatójával, Azurák Csabával már folynak az egyeztetések a Hír TV-s jövőjét illetően - értesült a Magyar Idők. A kiváló szocialista és DK-s kapcsolatokkal rendelkező tévés mellett állítólag Kóczián Péter csatornához való leigazolása is folyamatban van.

A szakmaiságot mellőzve hamarosan harcos politikai bulvármédiumként üzemel majd a Hír TV – tudta meg a Magyar Idők a hírcsatorna egyes munkatársaitól. Közlésük szerint a közeljövőben a kulturális programok háttérbeszorítása mellett még magasabb fordulatszámra kapcsolják a kormányzati kritikát. Ennek része, hogy a vezetőség tárgyalást folytat a balliberális irányultságú Azurák Csabával, valamint az ellenzéki körökben nagyon népszerű Kóczián Péterrel is. Őt egyébként a Hír TV képernyőjén ismerhették meg a nézők, ahonnan azonban botrányos körülmények között távozott egy Orbán-interjút követően.

A lap úgy tudja, a televízió a hvg.hu és a 24.hu munkatársai közül szintén igyekszik átcsábítani munkatársakat. Ők már egy olyan Hír TV-nél kezdhetnének dolgozni, amelynek meghatározó arca nem más, mint Kálmán Olga. Az ATV-től távozó sztárriporter február közepétől áll munkába a balra fordított Simicska-tévénél.

PestiSracok facebook image

A PestiSrácok.hu úgy tudja, a Hír TV egykori sikerműsora, a Célpont kiemelt szerepet kap majd a kormányellenes offenzívában. Információink szerint az elszeparált stáb tagjaival külön titoktartási nyilatkozatot írattak alá a tévé vezetői. Ugyanakkor egyre többen állnak föl a csatornától a durvuló kormányellenes hangnem miatt. Megírtuk, pár napja Nyerges Zsoltnál is kiborult a bili, és otthagyta Simicskát. Információink szerint egy közös vadászat után tettelegesség fajult a vita a két üzletember között, miután Nyerges is egyértelművé tette: nem vesz részt Orbán Viktor megbuktatásában.

Forrás: Magyar Idők/PestiSrácok.hu; Fotó: tenyek.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.