Pesti Srácok

A fiatalok nyakába varrja az MSZP bukását Kovács László

A fiatalok nyakába varrja az MSZP bukását Kovács László

Botka László miniszterelnöki jelölését jó ötletnek tartja Kovács László, az MSZP egykori elnöke, hiszen a szegedi polgármester harcedzett politikus, ugyanakkor a pártvezetésben nem látja azt a potenciált, hogy megverje a Fideszt.

Az MSZP volt elnöke szerint egy nagyvárosi képviselőtestületben is komoly viták vannak, Botka László ebből a szempontból is harcedzett, az előválasztás pedig nem akadálya annak, hogy Botka László mögé felsorakozzon a szocialista párt. Hozzátette: az előválasztást könnyen meg lehet hekkelni, olyanok is szavazhatnak akár, akik a gyenge jelöltek kiválasztásában érdekeltek.

Kovács Lászlónak az MSZP fiatal nemzedékéről is megvan a véleménye: úgy gondolja, hogy nem szándékosan ugyan, de tönkretették az MSZP-t a sok hibájukkal. Mint mondta, számára pártelnökként a tehetség volt a szempont az elnökségbe kerüléshez, de nagy volt a nyomás a fiatalításra, hiszen Orbán Viktor is 35 évesen lett miniszterelnök. Ahogy nem hisz az ifjúsági kvótában az egykori pártelnök, úgy a női kvótában sem. Ha nem alkalmas egy nő, akkor ne legyen az elnökség tagja, ha viszont tizenöt nő annyira tehetséges, akkor álljon csupa nőkből az elnökség. Kovács felidézte, hogy Mesterházy Attila idején olyanok kerültek a párt elnökségébe, akik egy baloldali körzetben mindössze 9 százalékot értek el, és világos volt, hogy ezekkel az emberekkel nem lehet sokat elérni.

PestiSracok facebook image

A jelenlegi elnökségről azt gondolja, hogy nincs meg benne a kellő felkészültség és tudás, hogy megverje a Fideszt.

atv.hu

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.