Pesti Srácok

Idén nem lesz népszavazás a skót függetlenségről

Idén nem lesz népszavazás a skót függetlenségről

A skót miniszterelnök szerint az idén bizonyosan nem lesz népszavazás Skócia függetlenségéről.

Nicola Sturgeon az STV skót kereskedelmi televízió hétfői hírműsorában kijelentette: a függetlenségi népszavazás kérdését napirenden kell tartani, mert nem szabad megengedni, hogy Skóciát a brit kormány "belesodorja a hard Brexit szakadékába".

A brit politikai szótárban meghonosodott "hard (kemény) Brexit" kifejezés azt a forgatókönyv-változatot jelenti, amelynek alapján az Egyesült Királyság az EU-tagság megszűnésével együtt kivonulna az Európai Unió egységes belső piacáról is.

PestiSracok facebook image

Sturgeon az STV hétfői interjúműsorában "abszolút életfontosságú követelménynek" nevezte, hogy Skócia az EU belső piacán maradhasson a brit EU-tagság megszűnése után is, mivel szavai szerint ettől skóciai munkahelyek, beruházások, valamint az egész lakosság életszínvonala függ.

A skót miniszterelnök azt azonban egyértelműen kizárta, hogy a skót függetlenségről szóló újabb népszavazást kormánya már 2017-re kiírná.

Skóciában 2014 szeptemberében már tartottak egy népszavazást a függetlenségről, de akkor a választók 55 százaléka az elszakadás ellen voksolt.

A brit EU-tagságról rendezett tavalyi referendumon azonban - amelyen országos átlagban a választók szűk, 51,9 százalékos többsége a kilépésre voksolt - a skótok 62 százaléka a bennmaradásra szavazott. Nicola Sturgeon azóta több nyilatkozatában is leszögezte: Skócia nem fogadja el, hogy akarata ellenére "kirángassák" az Európai Unióból, és a skót kormány újabb függetlenségi népszavazást ír ki, ha ezt látja a legmegfelelőbb eszköznek arra, hogy saját hatáskörében dönthessen az EU-tagságról.

A skót kormány mindazonáltal érezhető óvatossággal kezeli az újabb függetlenségi népszavazás kérdését, mivel a felmérések egybehangzó eredményei szerint a skót választók többsége továbbra sem támogatja az elszakadást az Egyesült Királyságtól.

Nicola Sturgeon azonban a hétvégén figyelmeztette Theresa May brit miniszterelnököt, hogy "súlyos hibát" követne el, ha blöffnek tekintené a skót függetlenségről szóló újabb népszavazás tervét.

A skót kormányfő a BBC televízió vasárnapi műsorában is azt mondta, hogy a skót függetlenségi referendum akkor kerülhet ismét napirendre, ha az Egyesült Királyság nemcsak az Európai Unióból, hanem az EU egységes belső piacáról is kivonul.

Theresa May azonban még aznap visszautasította Sturgeon nyilatkozatát. A brit miniszterelnök Sky News brit hírtelevíziónak nyilatkozva kijelentette: nem lehet olyan módon elképzelni a kilépést az EU-ból, hogy közben az Egyesült Királyság megtartja az EU-tagság "egyes elemeit".

A brit kormányfő e kijelentésére a font jelentős, 1 százalékot meghaladó gyengüléssel reagált a hétfői londoni kereskedésben, mivel a piaci szereplők ezt egyértelmű utalásnak tekintették arra, hogy Theresa May kormánya ki akar vonulni az EU egységes belső piacáról.

MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.