Pesti Srácok

Még 23 eltűntet keresnek a lavina által betemetett szálloda romjai között

Még 23 eltűntet keresnek a lavina által betemetett szálloda romjai között

Három nappal az olaszországi lavinakatasztrófa után még 23 eltűnt ember után kutatnak a mentőalakulatok a betemetett Rigopiano hegyi szálloda romjai között - közölte az olaszországi Pescara megye prefektusa szombaton. Eddig összesen 13 túlélőre bukkantak.

A tájékoztatás szerint legkevesebb öt ember vesztette életét a katasztrófában. Szombat kora délutánig kilenc embert élve hoztak ki a romok és a hó alól. Az ANSA olasz hírügynökség Fabrizio Curcióra, a katasztrófavédelem vezetőjére hivatkozva azt jelentette, hogy két további túlélőre bukkantak, de őket még nem sikerült kimenteni.

A túlélők között van mind a négy gyermek, aki a szállodában tartózkodott a szerencsétlenség bekövetkeztekor.

A lavinaomlást két további ember élte túl, akik a katasztrófa pillanatában a szállodán kívül tartózkodtak. Így az eddig fellelt túlélők száma eléri a 13-at.

PestiSracok facebook image

Szerdán három közepes erősségű földrengés rázta meg Olaszország középső részét, ahol tavaly hatalmas pusztítást okozott egy erős földrengés. A lavina a szerdai földmozgások után temette maga alá a Gran Sasso-hegységben, 1200 méter magasságban fekvő négycsillagos hegyi szállodát. A hógörgeteget, mely a szállodát betemette és egyes részeit, berendezési tárgyait magával sodorta, nem hivatalos közlések szerint a földrengés okozhatta.

Forrás: MTI; Fotó: bumm.sk

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.