Pesti Srácok

A muzulmánok az interneten és a börtönökben radikálizálódnak Olaszországban

null

Az utóbbi két évben 134 személyt toloncoltak ki Olaszországból szélsőséges iszlamista nézetek és terrorizmus pártolásának gyanújával - jelentette be Marco Minniti olasz belügyminiszter egy csütörtöki sajtókonferencián hangsúlyozva, hogy a radikalizálódás elsőszámú eszköze az internet, fő helyszínét pedig az olasz börtönök jelentik.

A legutolsó terrorizmus pártolásával gyanúsított személyt csütörtökön utasították ki: egy 26 éves tunéziai állampolgárról van szó, aki 2011 óta Ravennában élt. Az olasz hatóságok a római repülőtéren tették fel egy hazájába tartó repülőre. A férfire internetes kapcsolatai révén figyeltek fel, mivel egy Olaszországból 2015-ben Szíriába ment és itt harcoló honfitársával egy közösségi oldalon éltette a dzsihadista fegyvereseket. A két évvel ezelőtt Itáliában életbe lépett rendkívüli terrorizmus ellenes intézkedések értelmében, bármilyen terroristagyanús személy azonnali hatállyal kiutasítható.

Marco Minniti belügyminiszter elmondta, hogy valamivel több mint százra teszik azoknak az idegen harcosoknak a számát, akik eddig Olaszországból csatlakoztak az Iszlám Államhoz (IÁ), majd visszatértek Európába. Sokkal kevesebben vannak mint Németországban, Franciaországban vagy Belgiumban, Olaszország ugyanis mintegy 5-10 évvel "le van maradva" más európai országok mögött, mivel még nem tart a bevándorlók második vagy harmadik generációjánál - hangoztatta Paolo Gentiloni olasz kormányfő. Hozzátette, hogy hibás egyenlőségjelet vonni a migráció és a terrorizmus között, hangsúlyozta viszont, hogy jelenleg "maximális elővigyázatosságra" van szükség.

A belügyminisztérium az utóbbi négy hónapban az olaszországi radikalizálódásról és a szélsőséges iszlamista nézetek terjedéséről készített felmérést, amely szerint ezek elsősorban interneten és az olaszországi börtönökben terjednek. Az eredmények bemutatásán elhangzott, hogy az olaszországi mintegy 55 ezres börtönlakosságból közel 19 ezer a külföldiek száma, és közöttük 6000 a muzulmán.

PestiSracok facebook image

Ezekből harminkilencen töltik büntetésüket nemzetközi terrorizmus vádjával, és további 172 muzulmán rabot tartanak megfigyelés alatt kiemelt biztonságú börtönökben (Rossano Calabro, Sassari, Nuoro). Utóbbiakat magánzárkában tartják éppen azért, nehogy szélsőséges nézeteket terjesszenek rabtársaik között. Kétszázhetvenkettő azoknak a volt raboknak a száma, akiket terrorizmusért ítéltek el, de már szabadok és nem hagyták el Olaszországot. Titkosszolgálati források szerint a decemberi berlini kamionos merényletteal gyanúsított Anis Amri is az olaszországi börtönökben eltöltött több mint három év alatt radikalizálódott.

A SkyTg24 olasz hírtelevízió közölte az olaszországi börtönökben lehallgatott iszlamista rabok beszélgetéseit. Ezek szerint a rabok "hitetlen disznóknak" nevezik az olasz börtönőröket és elítélik a nyugati kultúrát. Az utóbbi években 18 olasz rab tért át a muzulmán hitre az olaszországi börtönökben, közöttük az olasz szervezett bűnözés tagjai is.

Forrás: MTI; fotó: gregtheblogger.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.