Pesti Srácok

Nemzeti gyásznapot tartanak ma az országban

null

A kormány szombati döntésének megfelelően nemzeti gyásznapot tartanak ma a péntek éjjel Verona közelében történt buszbaleset áldozatainak emlékére; az Országház előtt reggel Magyarország lobogóját ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadással felvonják, majd félárbocra eresztik.

Péntek éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, több mint húszan megsérültek. A buszon nagyrészt a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője szombaton közölte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök kezdeményezésére a kormány az olaszországi buszbalesetben elhunyt áldozatok emlékére január 23-át nemzeti gyásznappá nyilvánította. A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint a nemzeti gyásznapon Magyarország lobogóját ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadással az Országház előtt fel kell vonni, majd félárbocra kell ereszteni. A meghatározott középületeken gyászlobogót kell kifüggeszteni, illetőleg Magyarország lobogóját és az európai lobogót félárbocra kell ereszteni. Az iskolákban tanóra vagy külön diákrendezvény keretében méltó módon megemlékezést kell tartani.

PestiSracok facebook image

Magyarország lobogóját ma reggel nyolc órakor vonják fel, majd eresztik félárbocra a budapesti Kossuth téren Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök jelenlétében. A nemzeti gyásznapon a nemzeti lobogó félárbócra engedésével egy időben a Budapesti Szent István-bazilika Szent István-harangja, Magyarország legnagyobb harangja is megkondul. Ez a harang csak a legnagyobb egyházi ünnepeken vagy különösen jelentős alkalmakkor szól, mint például Ferenc pápa megválasztása vagy Paskai László bíboros halála.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.