Pesti Srácok

Nyomozást indított az államügyészség a buszbaleset miatt

Nyomozást indított az államügyészség a buszbaleset miatt

Gondatlanságból elkövetett, több ember halálával járó közúti baleset okozása miatt ismeretlenek ellen nyomozást indított a veronai államügyészség - közölte szombaton a szervezet.

Az államügyészség tájékoztatása szerint tisztázni próbálják, ki felelős a tragédiáért. Egyben késznek mutatkoznak találkozni az áldozatok rokonaival, valamint kapcsolatba lépni a magyar hatóságokkal.

Angela Barbaglio, az egyik vezető helyi ügyész az ANSA olasz hírügynökségnek elmondta: rendkívül nehéz kinyomozni, milyen okok vezethettek a tragédiához, és bonyolítja a vizsgálatokat, hogy nem könnyű azonosítani az áldozatokat. Tisztázni kellene, hogy mi is történt egyáltalán, hiszen a baleset részletei sem ismeretesek, még azt sem tudni pontosan, milyen összefüggés volt az ütközés és az utána rögtön bekövetkezett, a vélhetően gázolajjal működött buszt tönkretevő "robbanás" között. Az igazságügyi tisztségviselő szerint rekonstruálni kellene a Franciaországból indult jármű egész útját, akárcsak azt, hogy a sofőrök mikor váltották egymást - tette hozzá.

A veronai közúti rendőrség parancsnoka sajtóértekezletén ugyancsak azt mondta, hogy egyelőre csak feltételezések alapján tudnak bármire is következtetni a hatóságok. "Egyelőre még azt sem tudjuk megmondani, hogy a halálos áldozatok között van-e a busz mindkét sofőrje" - mondta Girolamo Laquanti. A rendőrparancsnok sem cáfolni, sem megerősíteni nem akarta "a magyar konzul nem sokkal korábbi nyilatkozatát", miszerint - ahogy az ANSA írja - a baleset előtt egy órával váltották egymást a volánnál. A parancsnok annyit tudott csak bizonyossággal mondani, hogy a busz már a szalagkorlátnak ütközött néhány tucat méterre attól az oszloptól, amelynek később nekicsapódott.

PestiSracok facebook image

Hírügynökségi jelentések szerint a halottak azonosításához valószínűleg DNS-vizsgálatra is szükség lesz.

Az olasz hírügynökség említést tesz az egyik halálos áldozatról, akinek a holtteste mellett találtak egy vészkalapácsot. A közúti rendőrök szerint vélhetően az egyik diákról van szó, aki megpróbálta kitörni az ablakot és úgy kijutni a járműből, de belehalt a korábbi ütközéstől elszenvedett sérülésekbe.

Ugyancsak az ANSA idézi az egyik tizenhét éves fiúnak a szavait, aki viszont túlélte a tragédiát, apja már ott volt Veronában. A fiú arra emlékezett vissza, hogy érezték, a busz elkezd billegni, "majd hallottuk a jobboldali kerekek zaját, amikor lecsúsztak az útról (...) ezután jött a nagy ütközés. A busz ajtói beragadtak, ezért az egyik barátommal kezünkbe vettünk egy vészkalapácsot, betörtük az ablaküveget, és kimásztunk".

Forrás: MTI; Fotó: nlcafe.hu

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.