Pesti Srácok

Tömeges felmondás a Hír TV-nél

Tömeges felmondás a Hír TV-nél

Felmondási hullám indult el a Hír TV-nél - tudta meg a Magyar Idők. A lap azt írja, hogy csak hétfőn öten kezdeményezték munkaviszonyuk megszüntetését. Az elmúlt napokban pedig összesen 20 dolgozó jelentette be távozását Simicska Lajos tévéjében, köztük több szerkesztő, operatőr és technikus. Mindannyian a jobboldali Echo TV-hez szerződnek.

A Magyar Idők úgy véli, hogy a szakítás oka a tulajdonos által megkövetelt 180 fokos politikai fordulat. Már tavaly év végén bizonytalanná vált a hangulat a szerkesztőségben, miután kitudódott, hogy még a hírigazgató, Nagy Zoltán is a rivális Echo TV vezetőjével tárgyalt. A hírcsatorna dolgozóinál Kálmán Olga, a liberális oldal emblematikus riporterének érkezése volt az utolsó csepp a pohárban.

A volt ATV-s műsorvezető leigazolása óta „lázadás közeli” hangulat uralkodik a Hír TV-ben. A Magyar Időknek több felmondás előtt álló Hír TV-s is elmondta, hogy Tarr Péter vezérigazgató-helyettes nem tudott garanciát adni nekik arra, hogy Simicska Lajos a 2018-as választás után is finanszírozni fogja a tévét. Ez egybevág Schlecht Csabának, a Lánchíd Rádió főszerkesztőjének korábbi kijelentésével, amely szerint Simicska 2018-ig tett félre pénzt a médiaportfóliója működtetésére.

PS/Magyar Idők, Fotó: Bumm.sk

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.