Pesti Srácok

Ultimátumot adott Botka a baloldalnak

Ultimátumot adott Botka a baloldalnak

Vagy támogatják a pártok, hogy ő legyen a miniszterelnök-jelölt, vagy gyorsan találnak egy másik támogatható vezetőt. Ellenkező esetben nélküle kell végigcsinálni a 2018-as kampányt – üzente Botka László az Index szerint a baloldali pártok vezetőinek.

„Nem nálam pattog a labda”– mondta az Indexnek a miniszterelnök-jelöltségének lehetőségéről Botka László. Szeged MSZP-s polgármestere viszont úgy látja, nincs sok idő: tavaszig el kell dönteniük a baloldali pártoknak, hogy őt akarják-e kormányfőjelöltnek, és elfogadják-e a feltételeit. Az MSZP elnökségével – amely alapvetően támogatja őt – január közepén tárgyal, többször beszélt Molnár Gyula elnökkel is, a többi párt vezetésével azonban még nem egyeztetett semmilyen időpontot. Szerinte ugyanakkor a következő hetekben minden párt vezetésének el kell döntenie: kormányváltásra vagy túlélésre játszik 2018-ban.

Három feltételt támasztott Botka

A szocialista politikus december végén a 168 Órának adott interjújában jelezte, hogy adott esetben elvállalná a miniszterelnök-jelöltséget. Három komoly feltételt is támasztott: közös ellenzéki listát akar, és azt, hogy az egyéni jelöltek kiválasztásánál ne a párthoz tartozás, hanem a szavazatszerzési képesség számítson (ez az előválasztást jelentené), továbbá megállapodást kell kötni az új baloldali politikáról is.

PestiSracok facebook image

Tavaly nyáron még nem tartotta elképzelhetőnek, hogy jelölt legyen

Botka az Indexnek tavaly nyáron adott interjújában azt mondta, hogy a miniszterelnök-jelöltségének nincs realitása, miután leszavazta kongresszus a választmányi elnöki posztért folyó küzdelemben. Botka most azt mondta, hogy azért állt most elő a feltételeivel, mert

és nyár óta senki nem jelentkezett új stratégiával. Szerinte semelyik párt vezetőjét nem érhette meglepetésként a bejelentése, ugyanis korábban ezt képviselte az MSZP kongresszusán elmondott beszédében, illetve az elmúlt időszakban minden demokratikus párt vezetőjével találkozott, és ugyanezt közölte velük. Az MSZP közleményben jelezte is rögtön, hogy támogatja Botkát, hogy ő legyen 2018-ban „a demokratikus ellenzék miniszterelnök-jelöltje”. A DK viszont közleményében az értetlenségét fejezte ki, hogy egyelőre nem tud állást foglalni Botka jelöléséről, mert ellentmondást észlel az eddigi szocialista állásponthoz képest. Az Együtt továbbra is a külön pártlisták mellett érvel. Botka erről azt mondta, hogy minden párt az eddigi stratégiája alapján viszonyult a bejelentéséhez, ez érthető, de egyre jobban fogy az idő, hiszen 2018 tavaszán lesz a választás, és enyhén szólva van hova fejlődni.

„A Jobbik olyan, mint a Fidesz, csak nincs hatalmon.”

Hiba lenne, 2017 végén, 2018 elején jelöltet állítani, hiszen a baloldali politikai üzenetek a jelenlegi médiatérben lassan jutnak el a szavazókig. A baloldalnak márpedig szüksége van még legalább plusz 1 millió szavazóra a győzelemhez, és egyelőre senki nem tett le javaslatot arról, hogyan lehetne több embert megszólítani. Ráadásul a Jobbik is elkezdett ráhajtani a baloldali, kormányváltást akaró szavazókra, amit az MSZP-nek a baloldali pártoknak szerinte meg kell állítani sürgősen. „A Jobbik olyan, mint a Fidesz, csak nincs hatalmon." Szerinte a pártok háromféle választ adhatnak neki: vagy támogatják a miniszterelnök-jelöltségét, és akkor tavasszal a vezetésével elindul az új politika, vagy a pártok tavaszig találnak egy másik szereplőt, egy civil miniszterelnök-jelöltet, aki képes vezetni a baloldalt, vagy folytatja mindenki a jelenlegi politikáját.

Forrás: Index, 168 Óra, fotó: szegedma.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.