Pesti Srácok

Üresen maradt padok - Pszichológiai segítséget nyújt a Szinyeiben a pedagógiai szakszolgálat

null

Akár hetekig tartó pszichológiai segítséget nyújt a Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulóinak, a tanároknak és szülőknek a veronai buszbaleset okozta trauma feldolgozása érdekében a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat. A tragédia óta kedd lesz az első tanítási nap, amikor kiderül, melyik padban nem ül gyerek, melyik órát nem tartja meg a megszokott tanár.

Mosányi Emőke a szakszolgálat főigazgatója az M1-nek közölte, kedden valamennyi osztályban az osztályfőnökkel együtt két pszichológus kezdi a napot, akik két órán keresztül, de szükség esetén egész nap ott maradnak, továbbá még hetekig jelen lesznek az iskolában. Azt mondta, ez annál is inkább fontos, mert a tragédia óta ez lesz az első tanítási nap, amikor kiderül, melyik padban nem ül gyerek, melyik órát nem tartja meg a megszokott tanár. Vagyis ez kézzelfogható felismerés lesz.

Mosányi Emőke arról is szólt, hogy folyamatos szolidaritás tapasztalható az emberek részéről, a felajánlások okán folyamatosan csöng a telefon az iskolában.

Péntek éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon többségében a Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; fotó: blikk.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.