Pesti Srácok

4-es metró-gate: most Hagyót és Horváth Csabát kérdeznék, hová tűntek a milliárdok

4-es metró-gate: most Hagyót és Horváth Csabát kérdeznék, hová tűntek a milliárdok

A Fidesz bízik benne, hogy az Országgyűlés gazdasági bizottságának keddi ülésére elmennek a meghívottak a 4-es metró beruházás ügyében, és segítik a hatóságok munkáját „minden idők legnagyobb korrupciós botrányában”.

A nagyobbik kormánypárt hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében jelezte: a bizottsági ülésre meghívót kapott Horváth Csaba és Hagyó Miklós volt szocialista fővárosi főpolgármester-helyettesek és Gy. Németh Erzsébet, a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciójának korábbi vezetője, ma DK-s politikus. Bíznak benne, hogy a meghívottak eljönnek a meghallgatásra – jegyezték meg. A közleményben rámutattak:

A Fidesz-frakció közleménye szerint a magyar emberekkel együtt mindenki szeretné tudni, hogy kik hordták szét a metrópénzeket. A korrupciós botrányt az ügyészség, a Nemzeti Nyomozó Iroda is vizsgálja és bíznak benne, hogy munkájukat segíteni tudja a fővárosi metrókorrupciót vizsgáló munkacsoport és a gazdasági bizottság is. Emlékeztettek arra is, hogy a bizottság február 15-én tett kísérletet először a volt szocialista miniszterelnökök, Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon, valamint Demszky Gábor volt főpolgármester meghallgatására, de a meghallgatáson egyikük se jelent meg. Úgy tűnik, hogy nem hajlandóak segíteni a vizsgálatot, holott kizárt, hogy ne tudtak volna azokról a folyamatokról, amelyek minden idők legnagyobb korrupciós botrányához vezettek - írta a nagyobbik kormánypárt.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI. Vezető képünkön Hagyó Miklós súg valamit Horváth Csabának, Demszky Gábor pedig bambul; Fotó: HVG.hu/Túry Gergely

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.