Pesti Srácok

Az embercsempészek malmára hajtja a vizet a migránsok tengerből való kimentése

Az embercsempészek malmára hajtja a vizet a migránsok tengerből való kimentése

Arra kell készülni, hogy nem lesz idén változás a líbiai partokról Európába érkező bevándorlók számában. Ugyan tavaly jelentősen enyhült a migrációs nyomás 2015-höz képest, összességében továbbra is kihívást jelent az uniós külső határok helyzete - áll az EU határvédelmi ügynökségének (Frontex) szerdán közzétett jelentésében.

Tavaly "mindössze" 382 ezer migráns érkezett illegális úton Európába az azt megelőző évben regisztrált több mint egymillióval szemben, de ez a szám még mindig magasabb, mint 2010 és 2014 között bármikor volt. A csökkenés az Európai Unió és Törökország közötti migrációs megállapodás és a nyugat-balkáni útvonal lezárásának az eredménye - mutatott rá a Frontex.

A menekültek és migránsok túlnyomó többsége Olaszországba és Görögországba érkezett, mindkét országban nagyjából 180 ezren értek partot. Görögországban a bevándorlók 80 százalékát az Ankarával márciusban megkötött egyezményt megelőzően regisztrálták. Olaszországban tavaly 17 százalékkal emelkedett a migránsok száma, és már a harmadik egymást követő évben haladta meg a 150 ezret. Az úgynevezett nyugat-mediterrán útvonalon át Spanyolországba érkezők száma eközben átlépte a 10 ezret, ami 46 százalékos növekedést jelent.

Magyarországon több mint 25 ezer illegális határátlépést regisztráltak tavaly Szerbia felől a hatóságok, ami ugyanakkor jelentősen kevesebb, mint a 2015-ös 200 ezer körüli szám ugyanezen a határszakaszon. Az érkezők legnagyobb csoportját továbbra is a magukat szíriainak vallók alkották (17 százalék), őket követték az afgánok (11 százalék) és az irakiak (6 százalék). Jelentősen nőtt és rekordot ért el az afrikaiak száma, több mint 170 ezren érkeztek illegálisan Európába Afrikából - olvasható a jelentésben. Az értékelés szerint bár a korábbinál jóval több hajóval próbálják kimenteni az áldozatokat, tavaly 4579 halálos áldozata volt a földközi-tengeri átkelésnek, ami rekordot jelent.

PestiSracok facebook image

Fabrice Leggeri, a Frontex vezetője szerint egyfajta szomorú paradoxonnal kell szembenézni. "Minél több mentőhajót vezényel a nemzetközi közösség a líbiai partok közelébe, az embercsempészek annál több emberrel töltik meg a tengerre bocsátott lélekvesztőiket" - mondta. A helyzetet az is bonyolítja, hogy a mentést segítő civil szervezetek hajói mostanra a korábbiaknál sokkal közelebb járőröznek a líbiai partokhoz, egyesek szerint ez kontraproduktív és csak az embercsempészek malmára hajtja a vizet.

A 888.hu kikereste az ide vonatkozó részt a Frontex jelentéséből:

Az uniós tagállamok 2016-ban 176 ezer jogosulatlan menedékkérőt toloncoltak haza, akiknek a többsége a nyugat-balkáni országokból érkezett. A Közel-Keletre ennél jóval bonyolultabb visszaküldeni embereket, a folyamat meglehetősen lassú a Frontex szerint. Az EU a migrációs áradat megfékezése céljából fokozni kívánja együttműködését a líbiai kormánnyal és az afrikai országokkal. Leggeri azonban rámutatott, hogy idő kell, mire beérnek ezek az erőfeszítések.

Az embercsempészek fokozták a tevékenységüket, Európán kívül és belül egyaránt. A migránsok közül sokan hamis papírokkal érkeznek, a rosszul dokumentált tömegek Európán belüli mozgása pedig biztonsági kockázatot jelent - írták a szervezet a honlapjára feltöltött jelentésben.

Az ügynökség szakértői hangsúlyozták, hogy a határok biztosítása érdekében szoros együttműködésre van szükség a határőrség, a rendőrség és a vámosok között. Mint írták, az Európa körüli geopolitikai helyzet továbbra is bizonytalan, ezért gyors és hatékony válaszintézkedésekre van szükség, együttműködésben a migrációs származási és tranzitországokkal.

MTI/888.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?