Pesti Srácok

Az iszlám ideológia veszélyesebb, mint a nemzetiszocializmus Geert Wilders szerint

Az iszlám ideológia veszélyesebb, mint a nemzetiszocializmus Geert Wilders szerint

Ki kell szorítani az iszlámot Hollandiából, le kell zárni a határokat a muzulmán országokból érkező migránsok előtt - jelentette ki Geert Wilders, a bevándorlásellenes holland Szabadságpárt (PVV) vezetője egy vasárnapi televíziós interjúban.

- fogalmazott a gyűlöletbeszéd, a kisebbség elleni uszítás és diszkrimináció miatt nemrégiben elítélt politikus, aki a hollandiai mecsetek bezárását, illetve a Korán betiltását javasolta, amelyet Adolf Hitler Mein Kampf című könyvéhez hasonlított.

A friss felmérések szerint jelenleg a főként muszlimellenes megnyilvánulásairól ismert PVV a legnépszerűbb politikai erő Hollandiában, a párt a voksok nagyjából 20 százalékára számíthat a március 15-i választásokon. Elemzők szerint azonban ha az Európai Unió elhagyását követelő Szabadságpárt meg is nyeri a választást, Wilders nézetei miatt lehetetlen lesz más pártokkal koalíciót kötnie.

PestiSracok facebook image

Ennek kapcsán Wilders arról beszélt, hogy ha pártja "nagyot nyer" a választásokon, a többi politikai erő gyorsan el fogja felejteni, hogy korábban kizárták a koalíciókötést PVV-vel.

- vélekedett. Az interjúra reagálva Mark Rutte miniszterelnök, a Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) vezetője azt írta a Twitteren, hogy teljességgel ki van zárva a pártja és a PVV közötti koalíció lehetősége.

Wilders a Twitteren válaszolt Rutte bejegyzésére:

Forrás: MTI; Fotó: Blikk

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.