Pesti Srácok

Békülni próbál a kampány előtt a CDU és a CSU

null

A menekültügy körüli vitákat félretéve egységre szólított fel Angela Merkel német kancellár és Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) vezetője vasárnap Münchenben a két párt elnöksége megbékélési csúcstalálkozónak is nevezett kétnapos közös ülése előtt.

Horst Seehofer az egyetértés fontosságát emelte ki a politikai erők között és a lakossággal. Mint mondta, a két testvérpárt között mindig voltak nézetkülönbségek, de a következő hónapok munkáját ezek nem befolyásolják. Seehofer szerint minden idők legnehezebb választási kampánya vár rájuk a szeptemberi szövetségi választásokig. Az eddigi öt helyett várhatóan hét párt jut majd be a Bundestagba, de a CDU/CSU-nak továbbra is a célja, hogy eredménye „40 százalék plusz X” legyen – mondta a bajor miniszterelnök.

A CSU elnökének nyilatkozata után, a tanácskozásra érkezve Angela Merkel újságírók előtt elmondta, hogy a mostani nehéz időkben Németországnak „a két néppártra, a CDU-ra és a CSU-ra van szüksége, amelyek között sokkal több a közös pont, mint az eltérően megválaszolt kérdés”. A testvérpártok a kétnapos egyeztetésen lerakják a közös választási program alapjait – tette hozzá.

Merkel kancellárjelöltsége valószínű, de nem biztos

PestiSracok facebook image

A tervek szerint a tanácskozáson a program mellett arról is döntenek, hogy 2005, 2009 és 2013 után ismét Angela Merkel lesz az uniópártok közös kancellárjelöltje, a CSU-ban ugyanakkor továbbra is erős a testvérpárt vezetőjének elutasítottsága. A ZDF országos köztelevízió szerint egyes alapszervezetekben még arról is vita van, hogy a bajor párt kampányolhat-e olyan választási plakátokkal, amelyeken Angela Merkel arcképe szerepel, viszont a szociáldemokrata párt (SPD) támogatottságának emelkedése a megbékélés és az összefogás irányába hat.

Vasárnap megjelent közvélemény-kutatási adatok szerint az SPD 29 százalékon áll, egy hét alatt – 23 százalékról indulva – 6 százalékpontot erősödött, ami az eddigi legnagyobb mértékű támogatottság-növekedés a szociáldemokratáknál a felmérést készítő Emnid kutatásainak történetében. Az emelkedés annak tulajdonítható, hogy az SPD hosszú vívódás után végül előző vasárnap Martin Schulzot, az Európai Parlament volt elnökét nevezte meg kancellárjelöltnek, és a döntés, illetve a jelölt személye lelkesíti a támogatókat és az SPD-től elfordult szavazók egy részét. A CDU/CSU 14 százalékpontos előnye így egy hét alatt 4 százalékpontra olvadt koalíciós társával szemben, mert míg az SPD erősödött, a jobbközép pártszövetség támogatottsága gyengült, 37 százalékról 33 százalékra – mutatta ki az Emnid.

A koalíciós társak között is éleződő küzdelemre lehet számítani (fotó: republica.com)

A Bild am Sonntag című vasárnapi lap megbízásából végzett kutatásban azt is vizsgálták, hogy miként szavaznának a németek, ha közvetlenül választhatnának kancellárt, az adatok szerint Angela Merkelre 41 százalék, Martin Schulzra 38 százalék szavazna.

A Bundestag ellenzéki oldalán a Zöldek és az SPD-től balra álló Baloldal egyaránt 2 százalékponttal 8 százalékra gyengült. A felmérés szerint az öt párt mellett bejutna a szövetségi parlamentbe a CDU/CSU-tól jobbra álló, Alternatíva Németországnak (Afd) nevű párt is, amely 11 százalékon stagnál, és visszakerülne a liberális FDP, amely 6 százalékon áll, támogatottsága nem változott az egy héttel korábbihoz képest.

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.