Pesti Srácok

Demszky tűzbe tenné a kezét külföldre szökött bizalmasáért

Demszky tűzbe tenné a kezét külföldre szökött bizalmasáért

Demszky Gábor szerint egykori bizalmasa, Gulyás László egy kitűnő szakember, akiért tűzbe tenné a kezét, és úgy véli, semmi köze nincs a visszaélésekhez – nyilatkozta Budapest egykori polgármestere az ATV-nek. Az ATV-nek Demszky Gábor arról is beszélt bár ő sem bujkál, nem érték el a hatóságok. Úgy gondolja, hogy Gulyás Lászlót is el lehet érni.

Emlékezetes, a Magyar Nemzet mai számában Gulyás Lászlóként, a DBR Metró Projektigazgatóság volt vezetőjeként azonosította azt a személyt, akit Polt Péter legfőbb ügyész tájékoztatása szerint a 4-es metró beruházásaival kapcsolatban korábban meghallgatott, majd elengedett bíróság, és azóta külföldre szökött.

– nyilatkozta az ATV Híradójának Demszky Gábor Budapest volt főpolgármestere.

PestiSracok facebook image

Az ATV-nek Demszky Gábor arról is beszélt bár ő sem bujkál, nem érték el a hatóságok. Hozzátette, a Fővárosi Bizottság meghallgatására azért nem ment el, mert tíz nappal később kapta meg a levelet. Úgy gondolja, hogy Gulyás Lászlót is el lehet érni.

Demszky kijelentette, tűzbe tenné a kezét Gulyásért, és sem neki, sem Gulyásnak semmi köze nincs a visszaélésekhez – írja az ATV.hu. Véleménye szerint az OLAF-jelentésnek semmilyen jelentősége nincs, mivel több tucat név szerepel az iratokban.

Teljes cikk itt olvasható.

Forrás: ATV.hu; 444.hu

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.