Pesti Srácok

Jogerősen elítélték a csepeli MSZP elnökét

Jogerősen elítélték a csepeli MSZP elnökét

Aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, felbujtóként elkövetett rágalmazás bűncselekménye miatt jogerősen elítélték Szenteczky Jánost, a csepeli MSZP elnökét – írja a Csepel.Info. Az ítélet szerint a politikus a Csepel.info hírblog nevével visszaélve adott ki egy újságot a 2010-es önkormányzati választások idején, amelyben manipulált diktafonos hangfelvételeket, valamint hazugságokat használt fel politikai ellenfelei feketítésére.

Mint a portál írja, a Fővárosi Törvényszék szigorított az első fokú ítéleten, mivel Szenteczky a bűncselekményekkel polgármester-jelöltként úgy próbált meg politikai előnyhöz jutni, hogy azt a látszatot akarta kelteni, ellenfelei sem jobbak nála, holott az ő személye hozható össze számos köztörvényes bűncselekménnyel.

A portál felidézi, az MSZP politikusát az ügyészség többek közt a csepeli lakásmutyiként elhíresült bűncselekmény sorozat elkövetésével is vádolja, amelyben kivételezett emberek – például az akkori rendőrkapitány – kaptak titokban és törvénytelenül szociális lakásokat. Volt, aki luxuskocsival érkezett a szociális bérlakás kulcsait átvenni. A lakásokat egy MSZP-hez közel álló cég a piaci ár sokszorosáért fel is újította, ugyanakkor a kifizetett munkák jelentős részét el sem végezték. A cikkben hozzáteszik, fél évvel később a bérlők a piaci ár harmadáért megvehették az ingatlanokat.

Forrás: csepel.info; fotó: mszp.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.