Pesti Srácok

Botka megszüntetné az árkokat és a nyomort, Gyurcsányt pedig hátraküldené a vokálba

Botka megszüntetné az árkokat és a nyomort, Gyurcsányt pedig hátraküldené a vokálba

A kisnyugdíjasok többsége szó szerint nyomorog, a kétkezi munkások máról holnapra tengődnek, félmillió magyar elhagyta az országot, de ha pártja és ő hatalomra kerül, majd egy egyenlő, igazságosabb és felemelkedő Magyarországot varázsolnak – ígérte szombaton Botka László. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje ígéret-cunamijának része volt a jobb- és baloldal közötti árkok betemetése, az egészségügy rendbetétele vagy például a korrupt politikusok elzavarása, Gyurcsánynak pedig azt üzente: „Aki a választók szemébe hazudott, az tehertétel a baloldalnak, és érdemes visszavonulót fújnia”.

Botka szerint az emberek azt akarják, hogy olyan vezetők vegyék át az ország irányítását, akik nem taposnak a kisemberek fejére, és kihúzzák Magyarországot a gödörből, akiknek elveik vannak és az erkölcsi iránytűjüket nem a pénz mozgatja. Akik nem istenítik a Horthy-rendszert, de nem akarják visszacsempészni a Kádár-rendszert sem, akik nem kérnek a 2010 előtti kormányok önpusztító politikájából, de a 2010 utáni éra arroganciájából és legfőképp urizálásából se – sorolta tovább a szocialista politikus a megítélése szerint a választók többségének elvárását a Szabad Sajtó Alapítvány rendezvényén.

Nyomor, tengődés, szegénység

Szerinte a legnagyobb árulást Orbán Viktor azzal követte el, hogy szembefordult saját ígéreteivel, és nem a magyarok érdekében politizál. Hozzátette: ezt igazolja, hogy 2010 óta a társadalom legszegényebb és leggazdagabb rétege között nyolcszorosára nőttek a jövedelemkülönbségek, a kisnyugdíjasok többsége szó szerint nyomorog, a kétkezi munkások máról holnapra tengődnek. Botka László szerint az Orbán-kormány legnagyobb bűne, hogy több mint félmillió magyarnak el kellett hagynia az országot a megélhetése érdekében. A társadalom nem erre adott felhatalmazást a Fidesznek 2010-ben és 2014-ben sem – mondta. A politikus közölte, igazi baloldali fordulatra van szükség, olyan jövőképre, amelyben központi helye van a társadalom eddigi veszteseinek, a középosztálynak és a szegényeknek. Közölte, azoknak a nagyvállalatoknak és oligarcháknak, amelyek és akik az elmúlt 27 évben az állampolgárok rovására halmozták fel vagyonukat, tágra kell nyitniuk a pénztárcájukat, és a társadalmi igazságérzetnek megfelelően kell kivenniük részüket a közteherviselésből.

PestiSracok facebook image

Ígéret-cunami

Botka László azt mondta, az új baloldalnak kormányra kerülve első dolga lesz elindítani az egészségügy rendbetételét: megállítják az egészségügyi dolgozók elvándorlását, lerövidítik és átláthatóvá teszik a várólistákat. Az oktatásról közölte, a társadalmi felemelkedés legjobb útja a modern, piacképes ismereteket nyújtó, lexikális ismeretek halmozása helyett a kreativitást, önállóságot és együttműködést serkentő, és legfőképpen nem szegregált oktatás. Szerinte az állami szintre emelt korrupció megzabolázásával, a politikával egybenőtt oligarchák megállításával és következetes megadóztatásával jut elegendő forrás ezekre a területekre.

– ígérte Botka, megjegyezve: skandináv mintára mindenki adóbevallása nyilvános és megismerhető lesz, aki pedig állami közbeszerzésen indul, vagyonnyilatkozatot kell tennie. Jelezte azt is: a százmilliós villák vagy több tízmilliós autók tulajdonosai számíthatnak a különadóra. Kitért arra, hogy megvizsgálják a feltétel nélküli családi alapjövedelem bevezetésének lehetőségét.

„Nyolcvan kiló cukormáz”

Hangsúlyozta, hogy be akarja temetni az árkot, amely jobb- és baloldal, a nemzeti konzervatív és a liberális felfogás hívei között van. (2002-ben Medgyessy Péter akkori szocialista miniszterelnök-jelölt is ezzel kampányolt, ám megválasztása után az árkok csak tovább mélyültek – a szerk.) Botka László azt ígérte, soha többé nem hagyják választóikat cserben és nem kötnek szövetséget a Jobbikkal, hiába öntötte le magát az ellenzéki párt vezére „nyolcvan kiló cukormázzal”.

Üzenet Gyurcsánynak

Botka szerint a demokratikus oldal pártjainak „a hamvaiból kell újraéleszteniük” a választók bizalmát. Az elmúlt hetek ellenzéki tárgyalásairól azt mondta, a közös lista, a legtöbb szavazat megszerzésére képes 106 helyi jelölt kiválasztásáról és a közös, új baloldali programról nem az ő feltételei, hanem a győzelem legfontosabb építőkövei. Közölte, minden javaslatra, minden jelöltre és programpontra nyitott, amely Orbán leváltásához vezet. Botka László szerint 2018-ban az állhat ki a választók elé hiteles programmal, aki levonta ezt a következtetést a 2002 és 2010 közötti baloldali-liberális kormányzás balfogásaiból.

– üzent leplezetlenül Gyurcsány Ferencnek.

Botka László kicsit kipirultan, mellett Molnár Gyula; Fotó: MTI/Mohai Balázs

Majd Orbánnak szúrt oda: aki pedig becsapta a választókat, és „a gázszerelőjét Harley Davidsonra ültette”, hogy a médiabirodalma, a szállodabirodalma és az adriai jachtja között gyorsabban furikázhasson, annak távoznia kell a hatalomból. Véleménye szerint Magyarországon csak akkor jön el a konszolidáció és a béke ideje, ha az ország két legmegosztóbb politikusa, a bal- és a jobboldal gyűlölve szeretett ikonjai végre kikerülnek a politika szentélyéből.

Oroszok a spájzban

Bírálta a magyar-orosz kapcsolatokat is. Úgy fogalmazott: az a fiatal demokrata, aki mártírhalált halt miniszterelnökünk, Nagy Imre újratemetésén - egy egész ország tiszteletét kivívva – olyan határozottan szólította fel távozásra az oroszokat, most „jó pénzért visszacsempészte őket a spájzba”.

Molnár Gyula, az MSZP elnöke a Szabad Sajtó Alapítvány rendezvényén elmondta, bármikor legyen a választás, készen állnak. A Fidesz leváltható, Magyarország megjavítható – hangoztatta.

Fidesz: az MSZP ott folytatta, ahol abbahagyta

A nagyobbik kormánypárt szombaton közleményben reagált Botka szavaira:

Gyurcsány: a választók majd döntenek

A választók eldöntik, hogy kinek van helye a demokratikus magyar közéletben – írta a Facebookon Gyurcsány Ferenc Botka beszédére. A DK elnöke úgy fogalmazott: „én, választóként Botkának is helyet adnék. Sőt, sok sikert kívánok neki”.

Jobbik: Botka Gyurcsányt akarja legyőzni

Ismét világossá vált, hogy Botka László és az MSZP nem Orbán Viktor miniszterelnököt akarja legyőzni, hanem Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció elnökét – reagált a Jobbik Botka szavaira. A párt szerint bebizonyosodott, hogy Orbán Viktornak és rendszerének egyetlen alternatívája van: a nép pártján álló Jobbik. Közleményükben azt írták:

Forrás: MTI. Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.