Pesti Srácok

Allah akbart kiabálva kaszabolta le két családtagját egy férfi Párizsban

null

Átvágta egy férfi az apja és a testvére torkát Párizsban, és rendőrségi források szerint iszlám radikalizmushoz köthető szavakat mondott közben.

Letartóztatott egy férfit pénteken a francia rendőrség Párizsban, akit azzal gyanúsítanak, hogy késsel megölte az apját és a testvérét egy lépcsőházban - közölték rendőrségi források. Az egyik holttestet az udvarban, a másikat az épületben találták meg. Az első vizsgálatok szerint a támadó elvágta a két férfi nyakát. A rendőrség a legnagyobb óvatosságra intett az elkövető motivációit illetően, jóllehet szemtanúk szerint a támadó "az iszlám radikalizmushoz köthető" szavakat mondott. A Le Figaro egy rendőrségi forrásra hivatkozva azt írja, hogy az Allah akbar! kiáltásról van szó. A France Info hírrádió értesülése szerint családi konfliktus állhat a tragédia hátterében, amely Párizs keleti részén, a XI. kerületben történt. A rendőrség még keresi a gyilkossághoz használt kést. A ház köré biztonsági kordont vontak, s a bűnügyi rendőrség 200 méteres körzetben lezárta a környéket. Az ügyben az ügyészség a bűnügyi rendőrséget bízta meg a nyomozással.

Forrás: MTI, fotó: AFP/Patrik Kovarik

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.