Pesti Srácok

Az MSZP lesz Magyarország "Robin Hoodja"

Az MSZP lesz Magyarország "Robin Hoodja"

Tegyünk igazságot! szlogennel országos politikai kampányt, országjárást indít az MSZP - jelentette be a párt elnöke és miniszterelnök-jelöltje csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Molnár Gyula, az MSZP elnöke közölte, a csütörtökön induló kampányban azt akarják megmutatni, hogyan lehet Magyarországból egy igazságosabb országot csinálni. Szerinte a kormány "fordított Robin Hoodként" működik, a szegényektől elvett pénzt osztják szét a gazdagok között. A pártelnök ismertetése szerint az MSZP teljes szervezete részt vesz a kampányban, így a 106 egyéni országgyűlési képviselőjelölt-aspiránsuk is. Elmondta, a Tegyünk igazságot! Fizessenek a gazdagok! kampánnyal támogatást akarnak gyűjteni politikájukhoz, illetve Botka László miniszterelnök-jelöltségéhez. Molnár Gyula jelezte, ebben az időszakban a politikai tárgyalásokat nem folytatják. Az MTI-nek a részletekről elmondta: kampányuk csütörtöktől óriásplakátokkal, közösségi médiás megjelenésekkel kezdődik, március 20-a után szórólapok is lesznek. Hozzátette: április 1-je és május 1-je között Botka Lászlóval végigjárják azokat a körzeteket, ahol a szegénység problémája a legakutabb. Mint mondta, ezeket a rendezvényeket nem sportcsarnokokban, hanem közterületeken tartják. Kérdésre elmondta, hogy a kampánynak szolid, 10 millió forint alatti költségvetése van.

Botka László, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje azt mondta, a magyarok legnagyobb baja, hogy igazságtalanság van, az igazságtalan kormánypolitika elképesztő mértékben növelte Magyarországon a szegénységet. Szeged szocialista polgármestere elmondta, bevezetnék a luxusadót a legmagasabb jövedelműeknél, ebből évente 300 milliárd forint folyna be, amiből csökkenteni lehetne az átlag alatti jövedelműek adóterhelését. Ez az adó egy-két százezer családot érintene - jelezte. Kifejtette: 100 millió forint feletti vagyon, egymillió forint feletti havi jövedelem és tízmillió forintnál értékesebb autó vagy egyéb luxusvagyontárgy megadóztatásán gondolkodnak. Botka László szerint a befolyó összeg elég arra, hogy adómentessé tegyék a minimálbért és a középosztályt ki tudják szélesíteni azzal, hogy jelentősen csökkenteni tudják az elvonást az átlag alatti vagy átlagos jövedelműek esetében. Hangsúlyozta, "ez nem egy gazdagellenes kampány. Nekünk az a célunk, hogy Magyarországon igazságos közteherviselés és igazságos politika legyen". Kérdésre közölte azt is, hogy többkulcsos adórendszert is akarnak, mert az egykulcsos adó a létező legigazságtalanabb adó. Egy másik kérdésre válaszolva úgy látta, nincs átfedés luxusadó-javaslatuk és a Jobbik földesúradója között. Az MSZP egy komplett európai baloldali, demokratikus programot hirdet, a Jobbik programja teljesen más - közölte. Kitért arra, hogy a legutóbbi felmérések szerint a magyar háztartások fele teljesen vagyontalan, vagyis csak azt az ingatlant birtokolja, amelyben lakik, 45 százaléknak minimális vagyona van, a lakásán kívül egy autó. A magyar háztartások öt százalékának van 30 millió forintnál nagyobb vagyona, vagyis ők tudnak az európai középosztályhoz hasonló életmódot folytatni - közölte. Botka László szerint a Fidesz adópolitikája, családtámogatása kizárólag a legmagasabb jövedelmű családokat támogatta, miközben az egykulcsos adó magasabb elvonással terheli az átlag alatti jövedelmeket, a minimálbért. A politikus azt mondta, az országjáráson nem pusztán adópolitikáról akarnak vitatkozni, hiszen Magyarországon a szegénység növekedése azt is jelenti, hogy a társadalom döntő többsége nem jut megfelelő és jó oktatáshoz, egészségügyi ellátáshoz. Botka László kérdésre beszélt arról, hogy akkor van győzelmi esélye a baloldalnak a következő országgyűlési választáson, ha mind a 106 egyéni választókörzetben és országosan is egy jelölt van. Hozzátette: az elmúlt hetekben azt látta, mintha "a kis liberális pártok" nem bíznának abban, hogy győzni lehet 2018-ban, és meg akarják ismételni a 2014-es választás előtt történteket: semmi másról ne szóljon a baloldali politika, csak az összefogásról. Még több százezer választót meg kell nyerni a baloldali politikához - mutatott rá, jelezve, az ajtaja nyitva áll, és ha valaki végiggondolja, hogy a korábbi stratégiája nem vezetett eredményre, akkor meg fognak állapodni.

PestiSracok facebook image

Az elmúlt napok pártalakításaira reagálva Molnár Gyula azt mondta: ha téli-nyári leárazás van, akkor a plázák környékén nagyobb a forgalom, így a választás közeledtével a pártalapítások is megnövekednek. Szerinte az MSZP egyértelmű és világos társadalmi alternatívát mutat. Aki nem akar 2018-ban változást, ne tülekedjen a rajtvonalnál, mert zavarja azokat, akik akarnak - mondta, hozzátéve: aki a 2022-es választásra készül, majd akkor álljon a rajtvonalhoz. Az önkényuralmi jelképekkel kapcsolatos törvénymódosításról közölte, a hatalom nem csinál más, mint a saját mutyijait próbálja meg legalizálni a parlamentben, eközben olyan dolgokat vet fel, amely Magyarországot nem viszi előre. Reméli - folytatta -, Magyarországnak 27 évvel a rendszerváltás után nincs már vöröscsillag-fóbiája. El a kezekkel a Heineken sörtől, a San Pellegrino ásványvíztől! - közölte. Nem vadászatügyben, hanem egy közgyűjtemény, egy múzeum ügyében van korrekt együttműködés a nagyobbik kormánypárttal - közölte arra a felvetésre, hogy a DK kifogásolta, MSZP-sek is aláírták azt a törvényjavaslatot, amely ingyen átadná hatvani Grassalkovich-kastélyt a vadászkamarának. A sajtótájékoztatót egy kispesti áruház parkolójában egy Botka Lászlót ábrázoló óriásplakát előtt tartották.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.