Pesti Srácok

Diplomáciai feszültség - Malajzia kiutasítja Észak-Korea nagykövetét

Diplomáciai feszültség - Malajzia kiutasítja Észak-Korea nagykövetét

Malajzia szombaton kiutasította az országból Észak-Korea nagykövetét Kim Dzsong Un észak-koreai vezető féltestvére, Kim Dzsong Nam februárban történt meggyilkolásával összefüggésben. Anifah Aman malajziai külügyminiszter közleménye szerint az észak-koreai kormányt tájékoztatták róla, hogy Kang Csol nagykövetet persona non gratanak (nem kívánatos személynek) nyilvánították, és 48 órán belül el kell hagynia a délkelet-ázsiai országot.

Kim Dzsong Namot, a néhai diktátor, Kim Dzsong Il legidősebb fiát február 13-án gyilkolták meg a Kuala Lumpur-i repülőtéren. Két nő mérgező folyadékot kent az arcára. A vizsgálatok során kiderült, hogy az ENSZ által vegyi fegyvernek minősített VX idegméreg vezetett a halálához. A maláj hatóságok korábban azzal vádolták a nagykövetet, hogy a nyomozással kapcsolatos kemény nyilatkozataival megsértette a diplomáciai etikettet. Najib Razak miniszterelnök egyenesen "diplomáciai faragatlanságnak" nevezte nyilatkozatait.

A nagykövet nemrégiben például azt mondta, Phenjan "nem bízhat" a maláj hatóságok nyomozásában. Azzal vádolta az országot, hogy a hatósági eljárás során "összejátszik külső erőkkel". Kang Csol nyilvánvalóan hazája ősellenségére, Dél-Koreára utalt. Anifah Aman szombati közleményében arról tájékoztat, hogy Kuala Lumpur bocsánatkérést követelt a nagykövettől, de válasz nem érkezett.

PestiSracok facebook image

- figyelmeztetett Aman.

Malajzia két napja jelentette be, hogy nemzetbiztonsági megfontolásokból jövő hétfőtől megszünteti az észak-koreaiakra vonatkozó vízummentességet. Anifah Aman közleményében tudatja, a vízum megvonása Malajzia aggodalmát jelzi, hogy Észak-Korea törvénysértő cselekedetekre vetemedhet, visszaélve a vízummentességgel.

Forrás: MTI; fotó: bbc.co.uk

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.