Pesti Srácok

Donald Tusk újraválasztása mellett áll a német kormány

Donald Tusk újraválasztása mellett áll a német kormány

Angela Merkel német kancellár csütörtökön, a német szövetségi törvényhozás alsóházában (Bundestag) világossá tette: támogatja, hogy továbbra is Donald Tusk legyen az Európai Tanács elnöke.

A kancellár a délután kezdődő brüsszeli uniós csúcson képviselendő német álláspontot ismertető beszédében kiemelte, hogy a lengyel liberális konzervatív politikus megerősítése az uniós állam- illetve kormányfőket összefogó testület élén "a stabilitás jele az egész Európai Uniónak". A kancellár az EU jövőjével kapcsolatban ismét állást foglalt a többsebességes integráció elképzelése mellett, mint mondta, túlságosan súlyosak a közösség előtt álló kihívások ahhoz, hogy tagjai mindig csak "a legkisebb közös többszörös" megtalálásán munkálkodjanak. Ezért fenn kell tartani a lehetőséget, hogy tagállamok önkéntes alapon, és nem a többiek kizárásával, hanem nyitott együttműködéssel elmélyítsék az integrációt valamely területen. Erre példa az uniós ügyészség intézményének felállítása is, amelyről a brüsszeli tanácskozáson döntenek - mondta Angela Merkel. Európa soha nem zárkózhat be, meg kell őriznie nyitottságát akkor is, ha erősödik a nacionalizmus és a protekcionizmus - emelte ki a német kancellár. A kereskedelem szabadsága az egész EU-nak fontos, a németeknek pedig "kereskedő nemzetként" elsőrendű érdek. Ezért nagy eredmény a Kanadával kötött szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) ratifikálása. Az is fontos, hogy az EU-ban egyetértés legyen arról, hogy a tagországok "közösen lépnek fel a nem méltányos és protekcionista kereskedelmi praktikák ellen, és határozottan megvédik érdekeiket" - tette hozzá Angela Merkel. Donald Trump amerikai elnökkel március 14-re tervezett találkozójával kapcsolatban azt is aláhúzta, hogy a transzatlanti kapcsolatok változása révén az EU-ra nagyobb felelősség hárul a biztonságpolitikában, képesnek kell válnia arra, hogy önállóan kezelje a szomszédságában kialakuló válságokat. A migrációs válságról szólva kiemelte, hogy reformra van szükség az európai uniós menekültügyi rendszerben, szolidárisabb, és erősebb válságtűrő képességgel rendelkező rendszert kell felépíteni. Az elutasított menedékkérők hazatelepítésében is szorosabb együttműködésre van szükség. Az Európai Bizottság ezzel kapcsolatban is "fontos javaslatokat" terjesztett elő. A tagállamok közötti szolidaritás továbbra is "finoman szólva hiányos", de még ha példás lenne, akkor is szükség lenne az EU-Törökország megállapodás mintáját követő együttműködésre további tranzitországokkal és származási országokkal, mert az EU egymagában, partnerek nélkül nem tudja felszámolni az illegális migrációt - mondta Angela Merkel. Az utóbbi hetekben feszültté vált német-török kormányzati kapcsolatokról szólva kijelentette: a demokratikus Németországot a náci Németországgal összehasonlító kijelentések annyira helytelenek, hogy nem is lehet komolyan kommentálni őket. Az ilyen megnyilatkozások minden esetben jelentéktelen színben tüntetik fel a nemzetiszocializmus bűneit, ezt pedig a német kormány nem tűri el - mondta. Kevés ország van, amellyel Németország annyira bonyolult és sokrétű viszonyt ápol, mint Törökország, ezért is oly "szomorúak és nyomasztóak" a Németországot bíráló török nyilatkozatok - tette hozzá Angela Merkel. A szólás és a gyülekezés szabadsága mint mindenki mást, így a török kormány tagjait is megilleti Németországban, még akkor is, ha a "több mint problematikus" törökországi alkotmánymódosítást akarják népszerűsíteni, de kampányrendezvényeiknek meg kell felelniük a szabályoknak. A "mély és komoly nézeteltérések" ellenére Németország továbbra is a baráti kapcsolatok fenntartására törekszik, bár a viták alapvető kérdéseket érintenek, köztük a szólás, a sajtó és a véleménynyilvánítás szabadságának törökországi helyzetét - mondta a kancellár, megerősítve, hogy kormánya továbbra is küzd azért, hogy a Die Welt című konzervatív lap Isztambulban letartóztatott tudósítója, Deniz Yücel visszanyerje szabadságát. A kancellár a mintegy hárommilliós németországi török közösségről szólva hangsúlyozta, hogy a németországi törökök a társadalom szerves részét képezik, munkájukkal és társadalmi felelősségvállalásukkal hozzájárulnak a jóléthez és a jó együttéléséhez. Egyben felszólította őket arra, hogy ne hurcolják be Németországba a török belső konfliktusokat.

A kancellár beszéde előtt a Bundestag elnöke, Norbert Lammert élesen bírálta Ankarát, és figyelmeztetett: amennyiben Törökország egyre inkább a tekintélyelvű berendezkedés felé közeledik, akkor egyben el is távolodik Európától, az európai értékrendtől és a demokráciától. Hozzátette, hogy automatikusan kiírja magát a demokratikus közösségből, aki náci módszerek alkalmazásával vádolja meg a mai Németországot, illetve az alkotmányos rend keretei között tevékenykedő hatóságait és képviselőit. Norbert Lammert aláhúzta: Németország valamennyi kormánytól elvárja, hogy biztosítsa saját állampolgárainak mindazon jogokat, amelyekkel élni kíván német földön. Németországban mindenki szabadon hangot adhat véleményének, külföldi vendégek is, "de mi is", éppen ezért a német állam képviselői továbbra is figyelmeztetnek majd a veszélyes, vészjósló törökországi fejleményekre, nem utolsósorban "török polgártársaink érdekében, akik egyben német állampolgárok is" - mondta az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Reuters/Hannibal Hanschke

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.