Pesti Srácok

Elengedték Kim Dzsong Nam egyik feltételezett gyilkosát

Elengedték Kim Dzsong Nam egyik feltételezett gyilkosát

A malajziai hatóságok bizonyíték híján pénteken elengedték azt az észak-koreai férfit, akit Kim Dzsong Un észak-koreai vezető féltestvére, Kim Dzsong Nam meggyilkolásának ügyében vettek őrizetbe.

A 47 éves Ri Dzsong Csol két hét után szabadult ki a Kuala Lumpurtól délre található sepangi rendőrőrsről biztonsági kísérettel. A környező utcákat lezárták, a járművet, amelyben a férfi utazott, konvoj kísérte. Egy rendőrségi tisztségviselő elmondta, hogy Ri Dzsong Csolt átadják a bevándorlásügyi hatóságoknak. Egyelőre nem tudni, mikor küldik vissza Észak-Koreába. Ri annak a nyolc észak-koreai állampolgárnak az egyike, akiknek közük lehetett Kim Dzsong Il néhai észak-koreai vezető legidősebb fiának meggyilkolásához. Mohamed Apandi Ali malajziai főügyész csütörtökön elmondta, hogy bizonyíték híján nem tudják perbe fogni a férfit. A feltételezések szerint Ri volt az, aki becsempészte a Kim Dzsong Nam arcára kent VX idegmérget a délkelet-ázsiai országba, és átadta a gyilkosoknak, egy indonéz és egy vietnami nőnek. A 25 éves jakartai Siti Aishah és a 28 éves vietnami Doan Thi Huong ellen szerdán emeltek vádat a malajziai hatóságok. Ha bűnösnek találják őket, akár halállal is lakolhatnak tettükért. A malajziai rendőrség sajnálattal vette tudomásul a férfi szabadon engedését.

- adott hangot tehetetlenségének Khalid Abu Bakar malajziai rendőrfőkapitány. Kim Dzsong Namot február 13-án támadták meg a Kuala Lumpur-i nemzetközi repülőtéren röviddel gépe indulása előtt. A két perbe fogott nő állítólag VX idegmérget kent a férfi arcára, aki nem sokkal ezután életét vesztette. Dél-Korea szerint Phenjan állhat a politikai indíttatású gyilkosság mögött. Észak-Korea ezt tagadja, és szomszédját, valamint az Egyesült Államokat vádolta meg a támadás megrendezésével, amelynek célja szerinte Észak-Korea elleni indulatok szítása volt.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI, fotó: AFP

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.