Pesti Srácok

Felmentették Budaházy Györgyöt

Felmentették Budaházy Györgyöt

A Fővárosi Ítélőtábla Debrecenben eljáró, Balla Lajos vezette tanácsa szerdán, helybenhagyva a Fővárosi Törvényszék ítéletét, jogerősen felmentette Budaházy Györgyöt a hivatalos személy elleni erőszak vádja alól.

Az ítélőtábla szerint az első és másodfokon eljáró bíróságok az eljárási szabályoknak megfelelően folytatták le az eljárást. A másodfokú bíróság tényállás-kiegészítése is helyes volt. "Maradéktalanul helyes a Fővárosi Törvényszék megállapítása, mely szerint a vádlott büntetőjogi felelőssége a vád tárgyává tett cselekményben nem állapítható meg. Helyes volt a vádlott bűncselekmény hiányában való felmentése" - állapította meg az ügyben harmadfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla. Az első fokon eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság 2016 áprilisában Budaházy György vádlottat hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt 50 nap közérdekű munka büntetésre ítélte, amit fizikai munkakörben köteles ledolgozni. A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék 2016 novemberében a vádlottat az ellene hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vád alól felmentette. Az ítélet ellen az ügyész fellebbezett a felmentés miatt, bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása érdekében.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2009 márciusában Budapesten, a főpolgármesteri hivatal által tartott rendezvényen tartózkodott. A hivatalos program befejezését követően több rendőri egység állította elő a rendezvényen maszkban tartózkodó, arról éppen távozó Budaházyt. Az elvezetés során a vádlott több alkalommal fejét hátralendítő mozdulatot tett, amiről az eljárás során nem volt minden kétséget kizáróan bizonyítható, hogy az a mögötte haladó rendőr eltalálására irányult volna. Budaházy György az eljárás során végig tagadta a cselekmény elkövetését.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.