Pesti Srácok

Fidesz: Demszkyékig érnek a 4-es metró „korrupciós gépezetének” szálai

Fidesz: Demszkyékig érnek a 4-es metró „korrupciós gépezetének” szálai

A Fidesz parlamenti írásbeli kérdésben kér tájékoztatást Polt Péter legfőbb ügyésztől, hogy hol tart a 4-es metró ügyében indult nyomozás, továbbá van-e már nyoma az ott eltűnt pénzeknek. Kucsák László, a kormánypárt országgyűlési képviselője vasárnapi sajtótájékoztatóján emlékeztetett, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) rendkívül komoly szabálytalanságokra hívta fel a figyelmet a beruházással kapcsolatban, ahol a hűtlen kezelés, a sikkasztás, a csalás, a magán- és közokirat-hamisítás, valamint a közbeszerzési eljárási szabályok megsértésének gyanúja is fölvetődött.

Az esettel összefüggésben mintegy 167 milliárd forint lehet érintett csalással, vagy akár lopással, Magyarországnak pedig a történtek miatt akár 59 milliárd forintot kellene visszafizetnie Brüsszelnek – fejtette ki a Fidesz képviselője, hozzátéve, a kormány és a főváros vezetése mindent megtesz, hogy ezt az összeget csökkenteni lehessen. Kucsák László szólt arról is, szerintük ekkora kár nem keletkezhetett volna anélkül, hogy valakik ne működtessenek egy „korrupciós gépezetet”. A politikai felelősség szempontjából a szálak egyértelműen a korábbi MSZP-SZDSZ-es budapesti városvezetéshez és kormányokhoz vezetnek, így Demszky Gábor volt szabad demokrata főpolgármesterhez, valamint Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon korábbi szocialista miniszterelnökökhöz – fejtette ki a kormánypárti politikus.

Hangsúlyozta, szomorúnak tartják, hogy az érintettek többsége nem jelent meg az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtt, az ügyben vizsgálódó testület ülésén részt vevő Medgyessy Péter pedig nem adott egyértelmű és megnyugtató választ a felmerült kérdésekre. Kucsák László példaként említette, hogy szerinte nem kaptak magyarázatot annak okára sem, hogy egy nemzetközi nyomozás alapján „korábban az Alstomtól Medgyessy Péterék 180 millió forintot kaptak”. A Fidesz képviselője elmondta, a nyomozásnak fel kell tárnia azt is, hogy az MSZP pártpénztárába is vándorolhatott-e pénz a 4-es metró beruházásából. Kucsák László szerint ez azért merül fel, mert a szocialisták volt pénztárnokának, Puch Lászlónak az érdekeltségével „komoly nagyságrendű szerződést kötött a metróberuházás kapcsán érintett egyik cég”.

A kormány január 12-én közölte, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 166 milliárd forintos károkozást tárt fel a 4-es metró beruházásánál tavaly lezárult, négyéves vizsgálatában. A dokumentum alapján egyebek mellett csalás, hivatali visszaélés, vesztegetés, hűtlen kezelés gyanúja merült fel, az észrevételek egy kivételével a 2005 és 2009 közötti időszakra vonatkoznak. A kormány ismeretlen tettes ellen feljelentést tett. A szabálytalanságok miatt az Európai Bizottság 59 milliárd forint visszafizetésére kötelezheti Magyarországot.

PestiSracok facebook image

Kucsák László kérdésekre válaszolva kijelentette, a Fidesz a vizitdíjjal kapcsolatban továbbra is a 2008-as népszavazást tartja irányadónak, amelyen az emberek többsége egyértelműen elutasította ezt a megoldást.

Forrás: MTI. Vezető képünkön Demszky Gábor lubickol; fotó: Blikk:

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.