Pesti Srácok

Hazugságon kapták Botka Lászlót a Szeviép-ügyben

Hazugságon kapták Botka Lászlót a Szeviép-ügyben
Szegeden felépített hátországa révén tudott felkapaszkodni az országos politikába. (fotó: szegedma.hu)

A szegedi önkormányzat és a Szeviép viszonyának tisztázására szólította fel a Fidesz Botka Lászlót és az MSZP-t, miután kiderült, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltjének állításával szemben, Szeged városa több alkalommal is szerződött a büntetőeljárás alá vont céggel.

Hidvéghi Balázs, a kormánypárt kommunikációs igazgatója azt mondta: noha a szocialista polgármester korábban kategorikusan visszautasította, hogy vezetése alatt Szegednek szerződése lett volna a büntetőeljárás alá vont Szeviéppel, a közbeszerzési értesítő cáfolja az állításait.

PestiSracok facebook image

– értékelt a politikus, kifejtve: a város 2005-ben és 2009-ben is kötött szerződést a vállalattal, egy száz százalékban önkormányzati cégen keresztül pedig még háromszor szerződtek nagy tételekben 2008-ben és 2009-ben. Hidvéghi kiemelte, a Fidesz elsősorban igazmondást vár, vagyis Botka László és az MSZP tisztázza a céggel való viszonyát, továbbá azt, hogy mit akartak takargatni.

Emlékeztetett, hogy a Szeviép-botrányban 11 milliárd forintos kár keletkezett, mintegy ötszáz alvállalkozót nem fizettek ki, ami miatt többen csődbe is mentek. Olyan állítások is napvilágot láttak, hogy a cég korábban szocialista kifizetőhely volt, tízmillió forintokat „talicskáztak” az MSZP-hez – jegyezte meg, erre is kielégítő választ kérve. Hidvéghi Balázs szerint a jogi kérdéseken túl alapvető hitelességi aggályokat is felvet az ügy. Az a politikus, aki miniszterelnök-jelöltként lép a színpadra, minimum, hogy ilyen komoly kérdések, vádak megfogalmazása esetén az igazat mondja – tette hozzá.

magyaridok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.