Pesti Srácok

Hudák szerint rendőrállam épül Magyarországon

Hudák szerint rendőrállam épül Magyarországon

A Párbeszéd Magyarországért elfogadhatatlannak tartja, hogy egy kormányzati törvénytervezet alapján bármely állampolgárt korlátlanul le lehet majd hallgatni és meg lehet figyelni még akkor is, ha nem merült fel vele szemben bűncselekmény gyanúja - hangzott el az ellenzéki párt pénteki sajtótájékoztatóján.

Hudák János elnökségi tag kijelentette: jól látszik, hogy a Fidesz a jogállam leépítésében semmiféle korlátot nem szab magának és egy rendőrállamot akar kiépíteni, ahol az embereket meg lehet félemlíteni. Hudák János leszögezte, egy jogállamban ahhoz, hogy valakit meg lehessen figyelni, mindenképpen szükség van bírói engedélyre, amit csak az után lehet kiadni, hogy az illetőt bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják. A Párbeszéd azt követeli, hogy vonják vissza az elképzelést, amely alkalmas arra, hogy politikailag és gazdaságilag is el lehessen lehetetleníteni bárkit - jelentette ki a politikus. A Magyar Nemzet pénteken írt arról, hogy ha a tervezett formában hatályba lép az Igazságügyi Minisztérium javaslatcsomagja, akkor már a bűncselekmény elkövetésének gyanújára sem lesz szükség ahhoz, hogy valakit lehallgassanak, titkos megfigyelés célpontjává váljon vagy hogy tudta nélkül felbontsák és elolvassák a leveleit, távollétében átkutassák a lakását, kocsiját.

Forrás: MTI, fotó: Facebook

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.