Pesti Srácok

Izrael lerombolással fenyegeti a szír légvédelmet, ha védeni meri a saját légterét

null

Az izraeli légierő megsemmisíti a szíriai légvédelmi rendszereket, ha Bassár el-Aszad elnök hadserege ismét rakétákat lő ki a Szíriában hadműveletet végrehajtó izraeli gépek ellen – fenyegetőzött vasárnap Avigdor Libermann izraeli védelmi miniszter.

„A következő alkalommal, amikor a szíriaiak bevetik gépeink ellen a légvédelmi rendszereiket, a legkisebb habozás nélkül leromboljuk őket”– figyelmeztetett a miniszter. Szíriában péntekre virradóra légelhárító rakétákat lőttek az izraeli légierő csapást mérő repülőgépeire; egy szíriai rakétát Jeruzsálemtől északra semmisített meg az izraeli légvédelem Hec (Nyíl) nevű rakétaelfogó rendszere. A szíriai hadsereg azt állította, hogy lelőttek egy izraeli repülőgépet, egy másikat pedig eltaláltak, de ezt Izrael tagadta. A szíriai háború 2011-es kezdete óta ez a legsúlyosabb konfliktus a két ország között.

– közölte Libermann. Izrael és Szíria hivatalosan háborúban áll egymással évtizedek óta. A két ország viszonya azért is feszültebb, mert a szíriai rendszert Izrael két nagy ellensége, a Hezbollah libanoni síita szervezet és Irán is támogatja.

PestiSracok facebook image

Libermann magabiztos fenyegetését azonban árnyalja az a tény, hogy az oroszok Sz-300-as és Sz-400-as légvédelmi rendszereket telepítettek Szíriába az elmúlt években – elsősorban azért, hogy megvédjék az országban állomásozó, illetve a terrorista szervezetek ellen bevetéseket végrehajtó orosz haderőt. Ez a légvédelmi rendszer pedig képes arra, hogy megsemmisítse a Szíria légterét megsértő izraeli gépeket.

Robbanások Damaszkuszban

Egymás után több robbanás is megrázta Szíria fővárosának, Damaszkusznak a belső részét, amikor vasárnap reggel a szunnita felkelők által kivezényelt öngyilkos merénylők robbantották fel magukat, illetve autóikat – írta a 444.hu. A felkelők ugyan már évek óta tartják a Damaszkusz külső részéhez tartozó Dzsobar nevű kerületet, de az utóbbi években nem támadtak az Aszad elnök által kontrollált fővárosban. Ám amióta az elnök az orosz légierő segítségével elfoglalta Aleppót, egyre sűrűbben fordulnak elő támadások Damaszkuszban is. A most vasárnapi különösen durvának számít. Válaszul a szír kormányhadsereg megtorló akciót indított Dzsobar kerületben. A környéken folyamatosan fegyverropogás hallatszik.

Forrás: MTI, 444.hu. Vezető képünkön egy Sz-300-as orosz légvédelmi rendszer: orientalista.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.