Pesti Srácok

Az Iszlám Állam magára vállalta a londoni vérfürdőt

Az Iszlám Állam magára vállalta a londoni vérfürdőt

Rendőrségi rajtaütés volt Birminghamben a szerdai londoni merénylet után indított nyomozás keretében éjszaka, több embert őrizetbe vettek - közölték csütörtökön meg nem nevezett források a Sky News hírtévé szerint. Eközben ötre emelkedett a londoni terrortámadás halálos áldozatainak száma. Ugyanakkor kiderült: biztosan nem a Magyarországot is megjárt Abu Izzadeen volt a merénylő. A Guardian azt írja, az Iszlám Állam vállalta magára a londoni terrormerényletet.

A hatóság egy időre lezárta az észak-angliai város több utcáját Egbaston kerületben. A rajtaütés célpontja egy lakóház volt a Hagley Roadon. A rendőrség az akció sikere érdekében nem nyilatkozott. Később kiderült, hét embert őrizetbe vettek. A sajtóhírek szerint a merénylő Birminghamben bérelte az autót, amellyel Londonban járókelők közé gázolt. A Guardian azt írja, az Iszlám Állam vállalta magára a londoni terrormerényletet.

Már öt halottja van a londoni terrortámadásnak

Eközben ötre emelkedett a szerda délutáni londoni merénylet halálos áldozatainak száma, egyikük a parlament épületébe késsel bejutni próbáló támadó. Mint arról korábban már beszámoltunk, szerda délután egy autó felhajtott a Westminster híd járdájára, ahol több embert elgázolt. A sofőr ezután a brit Parlament épületéhez hajtott, ahol kiugrott az autóból, és késsel rátámadt egy, a bejáratnál posztoló rendőrre, akinek a társai lelőtték, a férfi meghalt.

PestiSracok facebook image
Keith Palmer 15 éve szolgált rendőrként (Fotó: BBC/Metropolitan Police)

Később a sérült rendőr is életét vesztette. A rendőrség terrorcselekményként tartja nyilván a történteket. London belvárosának közlekedése megbénult, a Parlamentben éppen zajló ülést felfüggesztették. A támadón és a halálra szúrt rendőrön kívül három civil halt meg. Mark Rowley, a brit terrorelhárítás vezetője arról is beszámolt, hogy a sebesültek száma összesen negyven.

A támadót a rendőrök lelőtték (Fotó: BBC)

Rowley közölte, hogy az emberek megnyugtatása érdekében a következő napokban több fegyveres rendőr lesz az utcákon, az ügyön pedig rendőrök százai dolgoznak. A terrorelhárítás vezetője megnevezte a meghalt rendőrt is. A késes támadó leszúrt áldozata Keith Palmer, 48 éves volt.

Nem változik a készültségi fokozat

Ugyancsak szerda este a brit miniszterelnök bejelentette, hogy nem változik Nagy-Britanniában a terrorkészültségi szint. Theresa May erről azután beszélt, hogy részt vett a brit kormány válsághelyzeti tanácskozó testületének (COBRA) ülésén. Az országban így továbbra is a második legmagasabb készültségi fokozat van érvényben, amely a hivatalos meghatározás szerint súlyos terrorfenyegetettséget jelent, és azt tükrözi, hogy a brit biztonsági szolgálatok megítélése szerint jelentős valószínűséggel lehet számítani terrortámadási kísérletre brit területen. Ezt a készültségi fokozatot a brit kormány 2014 augusztusában léptette életbe, azzal az indokkal, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tevékenysége közvetlen fenyegetést jelent Nagy-Britannia nemzetbiztonságára. Az ötfokozatú brit készültségi rendszerben ennél már csak egy magasabb riasztási fokozat van, a kritikus, amelyet akkor rendelnek el, ha a brit kormány küszöbönálló merénylet terveiről kap konkrét értesüléseket.

Mégsem a Lőkösházánál igazoltatott hitszónok lehet az elkövető

Abu Izzadeen, korábbi nevén Trevor Brooks gyűlöletszónok lehetett a londoni terrortámadások elkövetője - állította több brit lap és tévé is szerda este. De ez úgy tűnik, tévedés, a BBC is cáfolta a hírt. Az Independent biztonsági forrásokra hivatkozva írt arról, hogy Trevor Brooks lehetett a londoni terrortámadás elkövetője. A hírt először az olasz La Stampa hozta le, de tényként kezelte több más oldal is. A BBC viszont azonnal megcáfolta a híreszteléseket, és elmagyarázta, hogy a szóban forgó férfi nem támadhatott meg senkit, hiszen még börtönben ül - jelentette a közmédia. Más beszámolók szerint Abu Izzadeen ügyvédje is megerősítette, hogy ügyfele börtönben ül.

Fotó: heavy.com

Trevor Brooks azután változtatta a nevét Abu Izzadeenre, hogy áttért az iszlám hitre. A férfit még 2015. november 18-án igazoltatták a lőkösházi rendőrök a Bukarestbe tartó Ister nemzetközi gyorsvonaton, de ő társával sem a magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét, sem az állampolgárságukat nem tudták igazolni. Egyiküknél volt ugyan egy angol vezetői engedély, a másik mindössze egy Koránt adott át a rendőröknek. A hitszónokot és társát nem sokkal később visszaszállították Nagy-britanniába, ahol börtönbe zárták őket.

Forrás: MTI, BBC, hvg.hu, vezetőkép: BBC

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.