Pesti Srácok

Magyarországon rossz nőnek lenni – nőnapi kesergőt tartott az MSZP

Magyarországon rossz nőnek lenni – nőnapi kesergőt tartott az MSZP

Többek közt tarthatatlan nőpolitikája miatt kell leváltani a Fideszt – nyilatkozta a debreceni nőnapi ünnepségen Molnár Gyula. Gurmai Zita, az MSZP nőtragozatának elnöke szerint Magyarországon ma rossz nőnek lenni, és abban reménykedik, hogy az illiberális macsó rémálom egyszer véget érhet.

Molnár Gyula, az MSZP elnöke a rendezvényen azt mondta, „ha lesz alternatíva, lesz változás Magyarországon", majd hozzátette, hogy ezért fognak dolgozni. A szocialista pártelnök szerint nemcsak a nőpolitikája miatt kell leváltani a jelenlegi hatalmat, hanem azért is, „amit a gazdasággal, az oktatással, az egészségüggyel tesz".

Az MSZP elnöke nagyon nagy problémának nevezte, hogy a világgazdasági fórum felmérése szerint a női ügyeket tekintve - beleértve az oktatást, a gazdaságot, a fizetést -, Magyarország 144 országból a 101. helyen van, a nők politikai szereplését tekintve pedig a 138-ikon. Hozzátette, az a hely is csak azért van, mert a szocialistáknak kiváló női politikusai vannak. Molnár Gyula köszönetet mondott a nőknek, akik nélkül „az MSZP nem itt tartana". Szavai szerint a párt nőtagozata olyan hálózatot alakított ki a településeken, „ami esélyt ad arra, hogy az MSZP váltópárt legyen".

Gurmai Zita, a nőtagozat elnöke az ünnepségen úgy fogalmazott, hogy „Magyarországon ma rossz nőnek lenni", mint ahogy „rossz szegénynek, és rossz demokratának" lenni. Hozzátette, „ameddig Magyarország miniszterelnökét Orbán Viktornak hívják, a női egyenjogúság ügye nem fog előre haladni". Ugyanakkor szerinte a nők esélyegyenlősége az egyetlen dolog, amiben minden ellenzéki erő egyetért. Gurmai Zita annak a meggyőződésének adott hangot, hogy „az illiberális, macsó rémálom véget érhet", ha alternatívát kínálnak. Ebben biztató jelnek nevezte, hogy egy évvel a választások előtt a baloldalnak van miniszterelnök-jelöltje, s Botka László erőt mutat, vele megjelent "a változás ereje". A változáshoz van jelölt, van program, szervezet, vannak gondolatok, hagyományok, eszmények, „tudjuk milyen a mainál sokkal jobb Magyarország" - mondta, majd hozzátette,

PestiSracok facebook image

A nőnapi ünnepségen átadták az MSZP nőtagozatának idei díjait. A Közéleti díjat megkapta mások mellett Petschnig Mária Zita közgazdász, Kéri László politológus és L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány elnöke. A nőnapi ünnepség után Mit ér a nő? címmel zártkörű nemzetközi konferenciát rendezett a Fundation for European Progressive Studies (FEPS), a Táncsics Alapítvány és az MSZP nőtagozata Debrecenben.

Forrás: MTI; fotó: youtube.com

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.