Pesti Srácok

Nem tudta iszlamizálni csinos lányát a londoni merénylő

Nem tudta iszlamizálni csinos lányát a londoni merénylő

Az öt halálos áldozatot és több mint húsz sérültet eredményező londoni terrortámadás kitervelőjének és végrehajtójának, az 52 éves Khalid Masoodnak több gyermeke is volt. Masood börtönbüntetése idején tért át az iszlámra, és szerette volna behálózni fiatal lányait is. Nem járt teljes sikerrel.

Egyre több részlet lát napvilágot a westminsteri terrortámadás elkövetőjével kapcsolatban. A múlt heti, öt halálos áldozatot és több mint húsz sérültet eredményező londoni terrortámadás kitervelőjének és végrehajtójának, az 52 éves Khalid Masoodnak több gyermeke is volt. Sajtóértesülések szerint azonban Masood – aki néhány éves börtönbüntetése alatt tért át az iszlámra – elsősorban fiatal lányait szerette volna behálózni többek között azzal is, hogy

Két lánya közük az idősebbik, Andi Masood vevő is volt apja szélsőséges eszméire, így még arra is hajlandó volt, hogy burkát öltsön, és apjához költözzön, miután Khalid elvált feleségétől – Jane Harveytől –, aki egyben a lányok anyja is volt. Ezzel szemben a kisebbik lány, Teegan ellenállt apja utasításainak és a tősgyökeres angol édesanyjánál maradt a válás után is. Teegan ezután is tudatosan kerülte a szélsőséges iszlám bármilyen behatását – melyet apja próbált ráerőltetni. Erről árulkodik az a közösségi médiára feltöltött fénykép is, melyen a dögös Teegan homlokegyenest ellentmondva apja szavának, egy meglehetősen lenge ruhában készült egy iskolai bálra. Íme, a szóban forgó kép, amely a terrorista apa teljes kudarcát mutatja:

Teegan Masood; Forrás: Facebook

A merényletet követően Teegan és anyja nem kívántak nyilatkozni a médiának. Hivatalos rendőrségi források szerint kizárt, hogy tudtak volna a támadásról, vagy bármilyen formában is együttműködtek volna Khaliddal.

Forrás: 888.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.