Pesti Srácok

Az Iszlám Állam jelentkezett a párizsi terrortámadásért

null

Azonosították azt a férfit, aki lövöldözött csütörtök este Párizs belvárosában, és egy rendőrt megölt – jelentette be péntek hajnalban a francia ügyészség. Francois Molins ügyész tudatta, hogy tudják, ki volt a tettes, ellenőrizték a személyazonosságát, de egyelőre nem hozzák nyilvánosságra a nevét, mert még zajlanak házkutatások, és lehet, hogy vannak cinkosai. Az Iszlám Állam vállalta a terrorcselekmény elkövetését.

A rendőrség az éjszaka folyamán Párizs egyik keleti elővárosában tartott házkutatást egy lakásban, amely a hatóságok feltételezése szerint összefüggésben állhat a történtekkel. Az AP amerikai hírügynökség birtokába jutott rendőrségi dokumentum tanúsága szerint a 39 éves Karim Cheurfi otthonát vizsgálták át Chelles-ben. Cheurfi már volt büntetve. A Le Parisien című lap szerint azért ítélték el, mert 2001-ben megtámadott egy rendőrt. Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet, amely szokatlan gyorsasággal jelentkezett a merénylet elkövetőjeként, csütörtökön késő este tudatta:

Francia rendőrségi források csütörtök este arról beszéltek, hogy korábban már szélsőségesként azonosították a későbbi támadót. Francois Hollande francia elnök úgy nyilatkozott, hogy a körülmények terrortámadásra utalnak. Bejelentette, hogy péntek reggel összeül a nemzetbiztonsági kabinet.

PestiSracok facebook image

Egy egyelőre hivatalosan meg nem nevezett elkövető csütörtökön 21 óra után nem sokkal nyitott tüzet egy rendőrbuszra a Diadalív közelében, a Champs-Élysées sugárúton. A merénylőt agyonlőtték. A belügyminisztérium hivatalos tájékoztatása szerint egy rendőr meghalt, két másik pedig súlyosan megsérült. Pierre-Henry Brandet, a belügyminisztérium szóvivője tudatta, hogy a támadó automata fegyvert használt, és kifejezetten a rendőröket vette célba.

Forrás: MTI. Vezető kép: Reuters/Benoit Tessier

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.