Pesti Srácok

Harci repülőgépekkel támadtak kurd célpontokat Irakban és Szíriában a törökök

Harci repülőgépekkel támadtak kurd célpontokat Irakban és Szíriában a törökök

Török harci repülőgépek kurd harcosok állásaira mértek légicsapásokat keddre virradóra Észak-Irakban és Szíria északkeleti részén - közölte a török hadsereg, amely szerint ezzel a hadművelettel akadályozzák meg a kurd harcosok, fegyverek, lőszerek és robbanóanyagok beszivárgását Törökországba.

A hadsereg közleménye szerint a török harci gépek csapásokat mértek az északi-iraki Szindzsár-hegységben, illetve az északkelet-szíriai hegyvidéki területekre, ahol a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű terrorszervezet lázadói rejtőzködnek. A katonaság fogadkozott, hogy folytatni fogja a határon átnyúló hadműveleteket, amíg "nem végez az utolsó terroristával is". A török hadsereg rendszeresen támadja a török fennhatóság ellen 1984 óta harcoló, terrorszervezetnek tartott PKK állásait Irakban, s noha Szindzsárban még nem hajtott végre hadműveleteket, régóta mondta, hogy a török határtól körülbelül 115 kilométerre fekvő terület lassan a PKK-lázadók fellegvárává válik. Recep Tayyip Erdogan török elnök fogadkozott, hogy ezt meg fogja akadályozni. Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet 2014 nyarán üldözte el Szindzsárból a jazidikat, és a PKK harcosok azért mentek oda, hogy az üldözött vallási kisebbség védelmére keljenek. Szeme Boszali tábornok, iraki kurd katonai parancsnok azt mondta, hogy a szindzsári légicsapásban meghalt öt pesmerga - iraki kurd harcos - is. Boszali szerint a támadás feltehetően tévedés volt, mert a pesmergák nem ellenségesek Törökországgal. Az autonóm, iraki Kurdisztán kormányzata elfogadhatatlannak nevezte a pesmergákkal végző török légicsapást, de egyúttal a PKK-t tette felelőssé, felszólítva a terrorszervezetet, hogy vonuljon el Szindzsár környékéről. A Kurd Önvédelmi Erők (YPG) nevű szíriai milícia közölte, hogy a török gépek az északkelet-szíriai el-Haszeke tartományban a Malikíja melletti hegyvidéki főhadiszállására mértek csapást, támadást intéztek egy médiaközpont, egy rádióállomás, egy távközlési központ és néhány katonai célpont ellen is. Az YPG szerint ebben az "alattomos támadásban" több harcos meghalt és megsebesült. A szíriai konfliktust szorosan figyelemmel követő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpont (OSDH) úgy tudja, hogy az YPG 18 embere vesztette életét. Ankara az Egyesült Államok támogatását élvező és az Iszlám Állam elleni harcban jeleskedő YPG-t is terrorszervezetnek tartja.

Forrás: MTI, fotó (Illusztráció): Reuters

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?