Pesti Srácok

Juhásznak húsvétkor is forr a vére - A tüntetők este is balhéra készülnek

Juhásznak húsvétkor is forr a vére - A tüntetők este is balhéra készülnek

Röszkén, az embertelen menekültpolitika ellen tiltakozik szombaton Juhász Péter és szimpatizánsai – írta az agitátor-politikus Facebook-oldalán, majd a tiltakozást a Szabadság téren folytatják. Szélsőbalos hozzászólók eközben a húsvéti körmenet megtámadására, valamint Erdő Péter tojással való megdobálására buzdítanak. A nyíltan kereszényellenes kommentelők szerint csak így érné el a szombati tüntetés a célját.

Juhász Péter, az Együtt politikusa Facebook-bejegyzésében arról tájékoztatta rajongóit, hogy húsvét ünnepének alkalmával sem fog „csendben maradni”. Mint tudatta, a mai nap folyamán Röszkére fognak látogatni, ahol az embertelen menekültpolitika ellen tiltakoznak majd, délután pedig a Szabadság térre vonulnak, ahol a szintén tiltakoznak. Juhász arról is írt, a „kormánymédia jobbnak látta lebuzizni Gulyás Mártont, mint a tárgyalásának védőbeszédét közölni”, ezért azt javasolta követőinek, hogy bizonyos portálokat ne olvassanak.

Juhász Péter Facebook-felületére jellemzően most is teret enged a szélsőséges, antidemokratikus, a választói akaratot felülíró uszításnak. Egyik hozzászólója szerint, „félre kell tenni egy időre minden szemérmességet. Félre kell tenni minden "zsúrpubi"-ságot. És nagyon el kell bánni velük. Akár igazságtalanul is. Leszarom. Aztán amikor eltakarítottuk őket, akkor mehet a szekér a civilizáció szabályai szerint”.

PestiSracok facebook image

Az Együtt politikusa nem határolódik el attól a véleménytől sem, miszerint „mindenképpen több fázisban kell és lehet visszaállítani a demokráciát, a köztársaságot, a nyugati civilizációt Magyarországon. Első időkben egész máshogy kell csinálni, mint az az értékrendünk szerint illendő és optimális. Mert másképp képtelenség lesz kifüstölni őket a kulcspozíciókból és a társadalom minden zegzugából”.

Egy másik szélsőséges a Facebook-on azt állítja, a tüntetésnek akkor lesz értelme, ha sikeresen megzavarják a Bazilikából induló körmenetet. A katolikus ünnep elleni nyílt támadást a szélsőbalos kommentelő többek között azzal indokolja, hogy Erdő Péter „egy büdös szót sem ejtett a maffiakormány ellen”. Véleménye szerint mivel a rendőrség kénytelen lesz beavatkozni a ”hívők” és a tüntetők szétválasztására, a tüntetés eléri célját, azaz a rendőrállam bemutatását a médián keresztül. Az Együtt szimpatizánsa arról is beszél, jól szórakozna, ha Erdő Pétert, valamint a kormány jelen lévő tagjait tojással vagy narancssárga festékes lufikkal is megdobálnák. Egy másik keresztényellenes hozzászóló vízipisztollyal lőné le Erdő Pétert.

Forrás/fotó: facebook.com

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.