Pesti Srácok

Lavrov kivizsgáltatná a szíriai gáztámadás körülményeit

Lavrov kivizsgáltatná a szíriai gáztámadás körülményeit

Meg kell büntetni az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban végrehajtott feltételezett gáztámadás felelőseit - jelentette ki szombaton Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. A politikus azután nyilatkozott, hogy Moszkvában megbeszélést folytatott katari kollégájával, Muhammad bin Abdul Rahman ász-Száni sejkkel.

Lavrov a közös sajtóértekezleten kijelentette, Moszkva ragaszkodik ahhoz, hogy a szíriai Han Sejkun településen történteket szakértőkből álló nemzetközi csoport vizsgálja ki, amely munkájában támaszkodna a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) titkárságának munkatársaira. A csoport részét képeznék továbbá az ENSZ Biztonsági Tanácsa tagjainak, az európai országoknak, valamint a régió államainak szakértői. Hangsúlyozta, meggyőződése, hogy a vizsgálat eredményei tárgyilagosak lesznek, és a cselekmény tetteseit felelősségre vonják.

A katari diplomácia vezetője hangoztatta, hogy Doha kiáll az asztanai formátumban tartott szíriai rendezés mellett. Hozzátette, megvitatták az ott folytatott tárgyalásokat, amelyeket a továbbiakban is támogatnak, és amelyek jelentős segítséget nyújtanak a szíriai politikai rendezést célzó genfi folyamathoz.

Lavrov azt is mondta, a konfliktus külföldi szereplőinek jelezniük kell a szíriai konfliktusban érintett felek számára, hogy támogatják a tűzszünetet. Világos, egyeztetett jelzéseket kell küldeni, hogy az Asztanában kötött megállapodásnak megfelelően tartsák tiszteletben a fegyvernyugvást.

PestiSracok facebook image

A nyugati országok a szíriai kormányerőket vádolják a több mint 80 halálos áldozatot követelő április 4-ei akció elkövetésével, Damaszkusz azonban tagadja ezt. Az Egyesült Államok a valószínűsített vegyifegyver-támadásra megtorlásul április 7-én 59 Tomahawk robotrepülőgépet indított el a szíriai Sarját légi bázis ellen, ahonnan a feltételezések szerint a rezsim erői elkövették az idlíbi település elleni csapásukat.

Forrás: MTI; fotó: rt.com

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.