Pesti Srácok

Németországban meghaladta a tízezret a szalafisták száma

Németországban meghaladta a tízezret a szalafisták száma

Németországban meghaladta a tízezret a leginkább elterjedt radikális iszlamista irányzat, a szalafizmus híveinek száma - írta hétvégi számában a Rheinische Post (RP) című lap, amely szerint a a szövetségi kormány százmillió eurós programot indít a radikális muzulmán vallási irányzatok terjedésének feltartóztatására.

Az RP a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) friss adataira hivatkozva azt írta, hogy a tízezres lélektani határ áttörése beigazolta a radikális iszlamista szubkultúra fékezetlen terjedésére vonatkozó aggodalmakat. A BfV szerint a szalafizmus már évek óta "a legdinamikusabban fejlődő iszlamista mozgalom" Németországban, híveinek száma 2011-ben 3800 volt, 2015-ben pedig már 8350.

A szalafizmus a világi államot elutasító és az iszlám jogrend, a saría alapján álló vallási mozgalom. Képviselői vagy társadalmi-politikai eszközökkel igyekeznek elérni céljukat, a saríára alapozott állam felépítését, vagy pedig erőszakkal, terrorral.

A BfV szerint az irányzat terjedése azért is gond, mert bővíti a dzsihadisták - iszlamista terroristák - úgynevezett toborzási bázisát. Az alkotmányvédelmi hivatal szakértőinek tapasztalatokon alapuló "ökölszabálya" szerint nem minden szalafitsa dzsihadista, de majdnem minden iszlamista terrorista a szalafista irányzat követője vagy a szalafista szubkultúrában radikalizálódott.

PestiSracok facebook image

Az RP értesülése szerint a szövetségi kormány pártjai megállapodtak a radikális muzulmán irányzatok terjedésének feltartóztatását célzó erőfeszítések fokozásáról. A Nemzeti prevenciós program az iszlamista szélsőségesség ellen elnevezésű program révén 2018-ban 100 millió eurót fordítanak erre a területre.

Stephan Mayer, a jobbközép CDU/CSU pártszövetség egyik vezető belügyi szakpolitikusa az RP-nek azt mondta, a tízezres határ átlépése jelzi, hogy a "fanatikus iszlám" egyre nagyobb veszély, ezért határozott fellépésre van szükség és nincs hely a "rosszul értelmezett vallási tolerancia" számára.

A koalíciós társ szociáldemokraták (SPD) vezető szakpolitikusa, Burkhardt Lischka hozzátette, hogy semmi keresnivalója nincs Németországban mindazoknak, akik vallási alapon erőszakra szólítanak fel.

- mondta az SPD-s parlamenti (Bundestag-) képviselő.

A 82,2 milliós Németországban nagyjából 4-4,5 millió muzulmán él, többségük szunnita török. A menekülthullám révén 2015 óta valószínűleg több mint félmillióval nőtt számuk az országban.

Forrás: MTI; Fotó: Deutsche Welle

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.