Pesti Srácok

Nyolc közép-ázsiai embert kapcsoltak le a szentpétervári terrortámadás kapcsán

Nyolc közép-ázsiai embert kapcsoltak le a szentpétervári terrortámadás kapcsán

Titkos terrorsejtek tagjai voltak a szentpétervári metrórobbantás nyomán őrizetbe vett személyek – közölte Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója kedden. Elmondta, hogy a merénylet után nyolc közép-ázsiai származású embert vettek őrizetbe, hatot Szentpéterváron, kettőt pedig Moszkvában.

A gyanúsítottaktól nagy mennyiségű fegyvert és robbanóanyagot foglaltak le, és folytatódik a terrortámadás szervezőinek és a lehetséges további cinkosoknak a felkutatása. Az FSZB igazgatójának beszámolója szerint Oroszországban az elmúlt év során 16 olyan terrortámadást hiúsítottak meg, amelyek szervezői a Független Államok Közösségének (FÁK) állampolgárai voltak. Bortnyikov a helyszínek között említette Moszkvát, Szentpétervárt, Krasznojarszkot, Jekatyerinburgot, Tulát, Ufát, Szocsit, Novoszibirszket és Nyizsnyij Novgorodot. Mint mondta, nemzetközi terrorszervezetek 46 sejtjét számolták fel.

A szolgálat vezetője elmondta, hogy az FSZB más bűnüldöző szervekkel közösen számos intézkedést foganatosított az újabb terrortámadások megelőzésére. Kiemelte a terrorizmust finanszírozó pénzügyi csatornák, valamint az illegális fegyver- és robbanóanyag-kereskedelem feltárásának, illetve a bevándorlási és a vendégmunkás-foglalkoztatásra vonatkozó jogszabályok betartásának fontosságát. Emellett hangsúlyozta, hogy fel kell lépni a terroristák ideológiájával és toborzótevékenységével szemben, különösen a migránsok és más sebezhető csoportok körében. Mint mondta, fokozni kell a külföldi partnerszervekkel folytatott együttműködést. Bortnyikov rámutatott, hogy az Oroszországban működő terrorcsoportok gerincét a volt Szovjetunió országaiból érkezett vendégmunkások adják.

A szentpétervári metróban elkövetett pokolgépes merényletben 13 ember halt meg, és további több mint félszáz megsebesült. Az öngyilkos támadás feltételezett elkövetője a 22 éves, orosz állampolgárságú, kirgizisztáni üzbég származású Akbarzson Dzsalilov volt. Az isztambuli orosz főkonzulátus felvilágosításért fordult az orosz hatóságokhoz, mert a Yeni Akit című lap kedden arról írt, hogy Dzsalilovot tavaly decemberben kitoloncolták Törökországból, ahol az idegenrendészeti szabályok megszegésével több mint egy évig tartózkodott. Az RBK orosz gazdasági lap arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyanúsított még azt megelőzően tartózkodott hosszú ideig török területen, hogy ott megszigorították a szíriai határ őrizetét.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI. Vezető kép: AP

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.