Pesti Srácok

Putyin szerint nincs bizonyíték a vegyi fegyver szíriai kormányerők általi bevetésére

Putyin szerint nincs bizonyíték a vegyi fegyver szíriai kormányerők általi bevetésére

A Szíriára mért katonai csapással az Egyesült Államok megsértette a nemzetközi jogot, mert azt anélkül tette, hogy bebizonyosodott volna, hogy a vegyi fegyvert a szíriai kormányerők vetették be, a NATO-szövetségesek pedig úgy viselkednek, mint a kínai bólogató szobrocskák - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Mir televíziós csatornának adott interjújában.

Az interjú előzetes kivonatát szerdán, a moszkvai orosz-amerikai külügyminiszteri tárgyalások napján tette közzé honlapján a műsorait a Független Államok Közössége (FÁK) tagországaiban orosz nyelven sugárzó televízió.

- nyilatkozott Putyin.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott az orosz vezető.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a várakozások szerint a kétoldalú viszony kérdései mellett egyebek között a Szíriában, az Ukrajnában és a Koreai-félszigeten kialakult helyzetet vitatja meg amerikai hivatali partnerével, Rex Tillersonnal. A két vezető diplomata február 16-án, a G20 csoport külügyminisztereinek bonni megbeszélésén már találkozott, és két alkalommal telefonon is beszéltek. Február 21-én Tillerson részvétét fejezte ki Vitalij Csurkin orosz ENSZ-nagykövet halála miatt, április 9-én pedig a szíriai katonai reptérre mért amerikai csapás miatt vették fel a kapcsolatot.

A TASZSZ orosz állami hírügynökség emlékeztetett, hogy a moszkvai orosz-amerikai külügyminiszteri tanácskozások rendszerint elhúzódnak, ezért nem kizárt, hogy a közös sajtótájékoztatót csak késő éjjel tartják meg. Lavrov és az amerikai diplomácia előző vezetője, John Kerry legutóbbi egyeztetése éjfél körül ért véget az orosz fővárosban.

A tárgyalások korábban részben azért tartottak sokáig, mert azok szünetében az amerikai külügyminisztert a Kremlben fogadta Vlagyimir Putyin is. Az elnök mostani programjában a szóvivője, Dmitrij Peszkov szerint egyelőre nem szerepel megbeszélés Tillersonnal, de John Tefft moszkvai amerikai nagykövet szerint az Egyesült Államok külügyminisztere számít erre a találkozóra.

A Rosszija 24 hírtelevízió kedd esti vitaműsorában elhangzott, hogy Putyin rendszerint fogadni szokta a Moszkvába első ízben ellátogató amerikai külügyminisztereket.

Forrás: MTI; Fotó: CNN

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.