Pesti Srácok

Tesztelték a magyar titkosszolgálatot

Tesztelték a magyar titkosszolgálatot

A Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnál (NBSZ) a vonatkozó rendelkezéseknek megfelelően, alkotmányos módon történik a titkos információk gyűjtése - ismertette Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a szakszolgálatnál végzett adatvédelmi audit előzetes eredményét szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

Mint mondta, a NAIH a szakszolgálat vezetőjének felkérésére auditálta a szervezet titkos információgyűjtéssel kapcsolatos szolgáltatását. A szakszolgálat feladata hogy titkos információgyűjtést végezzen a titkos információgyűjtésre feljogosított szervezetek felkérésére. Péterfalvi Attila hangsúlyozta: tudomásuk szerint még sosem került sor arra, hogy egy adatvédelmi hatóság átfogó jelleggel, a gyakorlatban ellenőrizze egy titkosszolgálat titkos információgyűjtő tevékenységét. Mint mondta, külön módszert kellett kidolgozni az audithoz, tekintettel arra, hogy a hatóság rendelkezésére álló korábbi eszközök nem voltak alkalmasak a munka elvégzésére. Példaként említette, hogy a NAIH csak akkor folytathatott hatósági eljárást hivatalból, ha valószínűsíthető volt a jogsértés ténye, de mivel az érintett általában nem értesül arról, hogy megfigyelik, nem is tud a NAIH-hoz fordulni. A kidolgozott módszer lényege az volt, hogy a szakszolgálat előre megtervezett, mesterségesen létrehozott teszt-szituációkban, a valósághoz hasonló körülmények között hajtotta végre a megfigyeléseket. A NAIH munkatársai játszották el a titkos információgyűjtés célszemélyeit, a képbe kerülő harmadik személyeket, és a megrendelő szervezet képviselőit is. A vizsgálat valamennyi, a szakszolgálat által igénybe vett eszközre kiterjedt, azaz volt többek között célszemély megfigyelése, lakás átkutatása, postai küldemény felbontása, számítástechnikai eszköz átvizsgálása. A tesztek túlnyomó többsége "stress-teszt" volt, vagyis a gyakorlatban ritkán előadódó, igen bonyolult jogi megítélésű kísérleti helyzet volt. A 2016 áprilisa és 2017 februárja között végzett 34 tesztről a szakszolgálat ugyanolyan jegyzőkönyveket, kép- és hangfelvételeket adott át, mint az "éles" megrendelések esetén. Péterfalvi Attila jelezte: a tesztek kiértékelése még tart, az auditot az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága tárgyalja, a nyilvánosság számára megismerhető részleteket pedig a hatóság következő évértékelő kiadványában teszik közzé.

- hangsúlyozta. Mint mondta, indokolt, hogy egy szervezetben koncentrálódik a titkos megfigyeléshez szükséges speciális technika és szakértelem. Hozzátette: az audit alapján megállapítható, hogy a végrehajtás törvényességének biztosítása a szakszolgálatnál olyan fontos szempont, amelyet a szervezet akár a megrendelő szervezettel szemben is érvényesít. Szólt arról is, hogy a vizsgálat szerint a szakszolgálat olyan előzetes adminisztratív ellenőrzési rendszert épített ki, amely előzetesen kiszűri azokat a megrendeléseket, amelyek törvénysértőek lehetnek. Az audit jelenlegi eredményei alapján megállapítható az is, hogy a szakszolgálat gépezete csak a törvényben meghatározott feltételek maradéktalan fennállása - mint például bírói vagy miniszteri engedély és írásos megkeresés - esetén indulhat be, vagyis a szakszolgálat közreműködésével végzett megfigyelések során az engedély nélküli, tömeges adatgyűjtések kizárhatóak.

PS/MTI, a fotó illusztráció!

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.