Pesti Srácok

Völner Pál: a civiltörvényt azok kritizálják, akik nem az ország érdekeit tartják szem előtt

Völner Pál: a civiltörvényt azok kritizálják, akik nem az ország érdekeit tartják szem előtt

Azon civil szervezetek kritizálják az új törvényt, amelyek nem az ország érdekeit tartják szem előtt - mondta az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.

Völner Pál szerint valószínű, hogy ezen szervezetek is látják, ha a törvényt elfogadják, és ezentúl fel kell tüntetniük, hogy mennyi pénzt kapnak külföldről, akkor kiderülhet, hogy Soros György támogatja őket. Az is szembetűnővé válhat, hogy ezen szervezetek a migránsok betelepítése és a határok megnyitása mellett állnak ki - tette hozzá. Emlékeztetett, hogy szerdán zajlott a parlamentben a civil szervezeteket érintő törvény vitája, amelyben az ellenzéki pártok szerinte valótlanságokat állítottak. Hangsúlyozta, Magyarországon összesen mintegy 62 ezer civil szervezet van,és körülbelül a 20 százalékuknak van az új törvényben meghatározott mértékű bevétele, ezek közül pedig nyilvánvalóan csak kevesebbnek külföldi forrásból. Mint mondta, ez is jól mutatja, hogy nem a tervezett módosítással van a probléma, hiszen csak a migrációpártiak bírálják a törvényt, a túlnyomó többségnek semmiféle ellenvetése sincs.

PS/MTI, fotó: Origo

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?