Pesti Srácok

„Bebizonyosodott, hogy Fekete-Győr András a meleglobbi embere”

null
Fekete-Győr András,Pottyondy Edina, Soproni Tamás a Momentum Mozgalom jelmondattal meghirdetett demonstrációján a fővárosi Hősök terén 2017. május 1-jén, Magyarország uniós csatlakozásának tizenharmadik évfordulóján. 2017.05.01. Fotó: Horváth Péter Gyula

Kár, hogy Fekete-Győr András is beállt a politikai korrektség balliberális katonái közé és egy törpe kisebbséget érintő kérdést tűz a zászlajára, ami ki is meríti programját – írta szerdai közleményében az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ). Ezzel a Momentum Mozgalom elnökének a svájci Neue Zürcher Zeitung című napilapnak adott interjújára reagáltak, amelyben bevallotta: neki sokkal fontosabb a melegházasság, mint a magyar határok megvédését.

Bebizonyosodott, hogy Fekete-Győr András is csak a meleglobbi embere – írta közleményében az IKSZ, amely szerint a Momentum-elnök „összes politikai elképzelése kimerül a melegházasság engedélyezésében”.

– mutatott rá az IKSZ. Az ifjúsági szervezet úgy vélte, Fekete-Győr az interjúban politikai elképzeléseiről nem igazán tudott beszámolni, mivel az olimpia megfúrása után megrekedtek az ötletelések a párttá alakult mozgalomban. Mint fogalmaztak:

PestiSracok facebook image

Az IKSZ emlékeztetett: a homoszexuális lobbi igen erős Európában, és a társadalmi támogatottságánál sokkalta nagyobb a médiája, úgynevezett „jogvédőkkel” és „álcivil” szervezetekkel rendelkezik, sőt politikusokat is „megvettek”.

Az ifjú kereszténydemokraták kiemelték: a magyar jogrendben teljesen megfelelőek, elégségesek és biztosítottak a melegek jogai a bejegyzett élettársi kapcsolattal, amit a magyar társadalom elfogadott, noha a Pride felvonuláson évről-évre „vallásgyalázó és intoleráns provokációkkal hergelik az embereket”. Végül azt kérdezték a Momentum elnökétől:

Forrás: OS. Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.