Pesti Srácok

Egész iszlamista hálózat állhat a manchesteri robbantás mögött (FRISSÍTVE)

null

A manchesteri rendőrfőkapitány szerint „hálózat” állhatott a hétfő éjjeli öngyilkos robbantásos merénylet elkövetője mögött. Ian Hopkins szerda délutáni sajtótájékoztatóján elmondta azt is, hogy a terrorcselekmény 22 halálos áldozatának egyike egy rendőrnő.

Ian Hopkins a manchesteri főkapitányság előtt tartott szerdai sajtótájékoztatóján – arra a kérdésre, hogy a nagy-britanniai nyomozás célpontjai között van-e a merényletben használt pokolgép készítője is – részletek nélkül kijelentette:

PestiSracok facebook image

Nem sokkal korábban Amber Rudd brit belügyminiszter is egyenes utalást tett annak lehetőségére, hogy a merénylőnek, a 22 éves, líbiai származású, de Manchesterben született Salman Abedinek társai voltak. Rudd a BBC rádió szerdai politikai magazinműsorában kifejtette:

A belügyminiszter szerint ennek alapján „valószínűnek, lehetségesnek tűnik”, hogy a manchesteri robbantó nem egyedül cselekedett. A BBC-nek szerdán nyilatkozó biztonsági szakértők is azt valószínűsítették, hogy Salman Abedi csak végrehajtó volt, és a merényletben használt pokolgépet másvalakitől kaphatta. Ian Hopkins manchesteri rendőrfőnök szerdai sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy a robbantásos merénylettel összefüggésben eddig négy embert vettek őrizetbe. Hozzátette: szerda délután, Manchester központjában a rendőrök ellenőrzött robbantással hatoltak be egy házba, amelynek átkutatása még tart. Hopkins további részleteket nem tárt fel erről az akcióról.

Lehet, hogy még nincs vége a történetnek

A brit belső elhárítás (MI5) kötelékében működő egyesített terrorizmus-elemző központ (Joint Terrorism Analysis Centre, JTAC) kedd éjjel a legmagasabb, kritikus fokozatra emelte a terrorellenes készültségi szintet. Theresa May miniszterelnök a döntést indokolva szintén kiemelte:

Az intézkedés lehetővé teszi, hogy a kiemelt védettségű helyszíneken járőröző rendőri egységeket katonai alakulatokkal egészítsék ki. Amber Rudd belügyminiszter elmondta, hogy 3800 fős katonai egység áll a rendőrség rendelkezésére. Rudd szerint szerda délutánig 984 katona csatlakozott a fegyveres rendőrjárőrökhöz Londonban és másutt.

Egy rendőrnő is meghalt

Szerdai brit médiaértesülések szerint a rendőrnő családjával, szolgálaton kívül volt jelen nézőként a Manchester Arenában rendezett hétfői popkoncerten, amelynek végén a merénylet történt. A robbantásban a sajtóbeszámolók szerint súlyosan megsérült az áldozat férje és két gyermeke is. Ő a második brit rendőr két hónapon belül, aki terrortámadásban halt meg. Március 22-én egy magányos merénylő, Khalid Masood járművével nagy sebességgel a gyalogosok közé hajtott a londoni Westminster híd járdáján, majd kocsijából kiszállva, a parlament épületénél késsel megölt egy rendőrt. Annak a támadásnak a rendőrrel együtt öt halálos áldozata volt. A merénylőt a parlament fegyveres őrsége helyszínen agyonlőtte.

MTI