Pesti Srácok

Gyurcsány alvezére üzeni az MSZP-nek: „Ne futamodjatok meg, ne lépjetek vissza!”

Gyurcsány alvezére üzeni az MSZP-nek: „Ne futamodjatok meg, ne lépjetek vissza!”

Az MSZP szerint Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke és pártja csak „színpadi beszédekben” hangoztatja az ellenzék együttműködését, de a gyakorlatban jelenleg ennek az ellenkezőjét látják. A szocialisták szerdai közleményükben Gyurcsány előző napi, kaposvári nyilatkozatára reagáltak, aki szerint a demokratikus ellenzéki pártok még az idén megállapodnak arról, hogy valamennyi választókerületben közös jelöltet indítanak a jövő évi országgyűlési választásokon. A DK-s Molnár Csaba azzal vágott vissza, hogy a debreceni időközin nincs értelme összefogni, mert a baloldalnak nincs esélye, erőfelmérésre viszont jó ez a választás, ám ettől az MSZP okkal fél.

Az MSZP azt írta: pártjuk, ahogy Zuglóban, a józsefvárosi időközi önkormányzati választáson is közös jelöltben gondolkodott, de az erről szóló megállapodást „egy nap alatt felmondta” a DK országos elnöksége. Hozzáfűzték: most az MSZP azt javasolta, hogy a debreceni időközi választáson egy közös jelölt legyen, akár azon az áron is, hogy visszalépteti saját jelöltjét, ám erre a DK „semmilyen érdemi választ nem adott”. Mint írták:

Jelezték: az MSZP a maga részéről „az utolsó pillanatig fenntartja tárgyalási szándékát és ajánlatát” azért, hogy Debrecenben egy közös ellenzéki jelölt induljon a Fidesz jelöltjével szemben. Mint fogalmaztak:

PestiSracok facebook image

Bicepszfeszegetésre jó Debrecen

Molnár Csaba, a Gyurcsány-párt ügyvezető alelnöke sem hagyta annyiban a dolgot, közleményben reagált:

Molnár Csaba itt még MSZP-s színekben. Egy akolból valók, mégis ütik egymást; Forrás: nava.hu

Fél az MSZP

Majd kitért arra a szocialista vádra, hogy a DK elzárkózik a közös indulástól Debrecenben. Erre Molnár azt írta:

Ezután a DK-alelnök azzal vágott vissza, hogy az MSZP nem volt ilyen nagyvonalú Dunaújvárosban, amelyet viszont megnyerhetett volna a baloldal

– üzente az MSZP-nek Molnár Csaba.

Forrás: MTI. Vezető kép: MTI/Németh György

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.