Pesti Srácok

Hazánk szavazati jogának felfüggesztésével fenyegetik a magyar kormányt az EP-ben

Hazánk szavazati jogának felfüggesztésével fenyegetik a magyar kormányt az EP-ben

Több frakció is a hetedik cikkhez nyúlna, ha a kormány nem kezd párbeszédet a felmerült aggodalmak kapcsán.

Az Európai Parlament négy frakciója, a Szocialisták és Demokraták (S&D), a liberálisok (ALDE), a Zöldek és az Egyesült Baloldal képviselőcsoportjai közösen jegyzi azt a határozattervezetet, amely kezdeményezné az Európai Unió alapszerződésének hetedik cikke szerinti eljáráshoz szükséges első lépés megtételét – írja a 24.hu a Bruxinfo írására hivatkozva.

Egy másik határozattervezetet a Fidesz-KDNP-t is soraiban tudó Európai Néppárt nyújtott be, amely a hetedik cikk szerinti eljárásra céloz, mint lehetőségre, ha a magyar kormány nem tesz lépéseket a problémák orvoslására.

A baloldali négypárti szövegtervezet szerint a cél az, hogy az EP felszólítsa a magyar kormányt, hogy „kezdjen párbeszédet az Európai Bizottsággal a menekültek emberi jogait, a dolgozó terhes nők jogait, az oktatási szabadságot, a romák oktatási ágazatban tapasztalt szegregációját illetően, valamint arra is felszólítja az Európai Bizottságot, hogy szigorúan ellenőrizze az uniós források magyarországi felhasználását.

PestiSracok facebook image

A hetedik cikk szerinti eljárás hazánk szavazati jogának felfüggesztésével járhat.

24.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.